A közlemény idézte Czomba Sándort, a GFM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt, aki megállapította „ez az elmúlt három évtized második legjobb adata, tavaly októberhez képest közel 10 ezerrel csökkent a munkát keresők száma, emellett az előző hónaphoz képest is további mérséklődés figyelhető meg”.

Hirdetés

Mialatt a Gyurcsány-korszakban százezrek éltek segélyen és voltak munkanélküliek, addig a nemzeti kormány elérte a teljes foglalkoztatottságot, így ma már több mint 4,7 millióan dolgoznak.

Kiemelték, hogy 2010 óta már mintegy 400 ezerrel csökkent, fél éve pedig folyamatosan 230 ezer alatt van a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. Ezzel párhuzamosan 2010 óta a gazdaságnövelő és munkahelyteremtő intézkedéseknek köszönhetően harmadára csökkent a munkanélküliség Magyarországon.

A közlemény szerint 2023 az inflációcsökkentés 2024 pedig a növekedés helyreállításának éve. A kormány inflációellenes lépései sikeresek, így már az év vége előtt egy számjegyűre csökkenhet a szankciós infláció – írta a GFM. Ezzel párhuzamosan pedig egyre inkább a gazdasági növekedés helyreállítása kerül fókuszba, a gazdasági növekedéssel együtt pedig újra emelkedhetnek a bérek. A gazdasági növekedést szolgálja a Széchenyi Kártya Program meghosszabbítása is, amely rendkívül kedvező hiteleket biztosít a kkv-k számára – írta a minisztérium.

Korábban írtuk