Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Különféle gépjármûvek, köztük áruszállító kamionok sorai haladnak az agglomerációban húzódó M0-ás autóút (a köznyelvben budapesti körgyûrû, vagy Budapestet körbevevõ gyorsforgalmi út) nyugati szakaszán egy õszi délelõtt, kisebb jármûforgalmú idõszakban.
Hirdetés

Mindeközben számos piacvédelmi intézkedést és adminisztrációs könnyítést magába foglaló második intézkedéscsomaggal folytatódik a munka az ágazat versenyképességének javítása és a magyar gazdaság találkozásipont-
jellegének megerősítése érdekében – jelezték.

A közleményben hangsúlyozzák: az infláció visszaszorítását követően a kormány 2024-ben helyreállítja a gazdasági növekedést. A dinamikus, 4 százalékos gazdasági növekedés elérése érdekében meg kell erősíteni a gazdaság vérkeringését jelentő fuvarozási, logisztikai ágazatot. A kormány célja, hogy a logisztikai ágazat megduplázza nemzetgazdasági részesedését, azaz teljesítménye 2030-ra elérje a GDP 10 százalékát. A kormány szándéka, hogy a hazai logisztikai vállalkozások minél nagyobb mértékben vegyék ki részüket a következő évek ipari, gazdasági bővüléséből, az ebből származó bevételek a magyar vállalkozásokat gyarapítsák, ezáltal tovább erősítve a gazdaság szuverenitását és önellátó képességét.

A vasárnap hatályba lépő versenyképességi csomag ezen célok elérését szolgálja. A jogszabály-módosítás elsődleges célja, hogy tisztességes piaci viszonyokat teremtsen, és megvédje a hazai fuvarozókat az engedéllyel nem rendelkező, Magyarországon fuvarfeladatokat teljesítő külföldiek térnyerésétől. A szabályozás a fuvarozók javaslatára bevezeti a minimális szolgáltatási díjak rendszerét, vagyis a minimális szolgáltatási alapdíjat, a rakodási és raklap válogatási díjat, valamint az állásidőre járó díjat, továbbá maximálja a fuvarozásban részt vevő alvállalkozók számát.

A második intézkedési csomag – amelynek előkészítése a fuvarozókkal együttműködve folyamatban van – továbbá intézkedéseket fogalmaz meg a jogellenesen fuvarozók visszaszorítására irányuló ellenőrzések megerősítése, a fuvarozással összefüggő hatósági ügyintézés gyorsítása érdekében. A hazai fuvarozók támogatása és segítése érdekében emellett a kormány külön operatív szervezetet hozhat létre a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetésével, a fuvarozói szervezetek bevonásával. A
szervezet célja az lesz, hogy a kormány elé kerülő javaslatokat az ágazat növekedési szempontja szerint vizsgálja és azt a gyakorlatban is érvényesítése – áll a közleményben.

Korábban írtuk

Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár a jogszabályok hatályba lépése kapcsán megfogalmazta, hogy „a kormány intézkedései érdemben járulhatnak hozzá a hazai fuvarozók megerősítéséhez, lendületet adva a magyar logisztikai ágazat teljesítményének és kapacitásnövelésének. A kormány és a fuvarozók közötti együttműködés példaértékű, folyamatosan zajlanak az egyeztetések, amelynek köszönhetően korábban arról is döntött a kabinet, hogy megemeli a visszaigényelhető jövedéki adó literenkénti összegét”.

A minimális szolgáltatási díjak, valamint a fuvarozói alvállalkozók bevonásával kapcsolatos új szabályok alkalmazásának segítése és támogatása érdekében a fuvarozó szervezetek az NGM-mel együttműködve gyakorlati útmutatót is készítettek, amely a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete honlapján mindenki számára elérhető – tájékoztat közleményében a minisztérium.