Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszédet mond a Joint Venture Szövetség díjátadó ünnepségén a Marriott Hotelben 2023. február 4-én. MTI/Lakatos Péter
Hirdetés

Kiemelte: a tőkealapokat megcélzó program a következő hetekben a kormány elé kerül, zöld célú befektetésekre és kapacitásbővítésre is kiterjed majd.

Idén „pozitív meglepetések” érhetik a gazdaság szereplőit, a növekedés 1,5 százalék lehet fölfelé mutató kockázatokkal, az infláció gyors csökkenés mellett egyszámjegyűvé válhat év végére, a külkereskedelem és a költségvetés helyzete javulhat, a munkaerőpiac stabil marad – jegyezte meg.

A gazdaságfejlesztési miniszter elmondta, hogy a tőkeprogramot a kormány a Baross Gábor Újraiparosítási program keretében indítja, annak a „hitellábát” egészíti ki.

Emlékeztetett, hogy a hitelprogram keretében a vállalkozások forinthitelt 6 százalékos kamattal, zöld beruházások esetén 5 százalékkal, eurókölcsönnél 3,5 százalékkal igényelhetnek, továbbá arra biztatta a vállalkozókat, hogy forduljanak a kereskedelmi bankokhoz a konstrukciók igénybevételére.

A gazdaságpolitikai intézkedések „be fognak érni”, a növekedés fenntartása, a recesszió elkerülése, illetve az infláció leszorítása után a gazdaság 2024-ben „repülőrajtot vehet” – fogalmazott.

Nagy Márton arra is kitért, hogy bár a gazdaság 2022-ben 4,5 százalékkal nőtt, a tavalyi év „nehéz év volt” – nem csak az infláció emelkedése és az árfolyam leértékelődése miatt. A háború, a szankciók, az energiaárak elszabadulása – az ország energiaszámlája 7 milliárd euróról 17 milliárd euróra nőtt – védekezésre kényszerítette a kormányt, negatív meglepetésekkel szembesültek naponta – fejtette ki.

Az MTI kérdésére Nagy Márton azt mondta, hogy „két ugyanolyan válság nem létezik”, amennyiben a tavaly tapasztalt problémák visszatérnek, azok már nem fognak olyan sokkszerűen hatni, a vállalatok és a kormányok is alkalmazkodtak a helyzethez; negatív kockázatokkal emellett természetesen számolni kell.

A JVSZ rendezvényén négy kategóriában díjazták a vállalatokat: nagyvállalati kategóriában a fődíjat a MAM-Hungária Kft. nyerte el, második a NI Hungary Kft., harmadik a Praktiker Kft. lett; a középvállalatok között a Pauker Holding Kft. győzött, amelyet a Schiller Flotta Kft. és a Stádium Kft. követett. A legjobb ökoszisztéma különdíjjal a K&H Bankot, a Provident Pénzügyi Zrt.-t és a Körber Hungária Gépgyártó Kft.-t tüntették ki, a tehetséggondozás területén a Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda, a BEKO Engineering Kft. és az MKB Bank Zrt. bizonyult a legjobbnak.

A szövetséget 35 éve alapították, célja egyebek közt a Magyarországon működő vállalatok versenyképességének növelése, a digitalizáció és a zöld átállás segítése, illetve a tudásmegosztás a nagy-, közép, kis és mikrovállalatok között.

Korábban írtuk