Hozzátette: ehhez megfelelő gazdaságpolitika kell, olyan gazdaságpolitika, amely a munkahelyeket bővíti, lehetőséget teremt a vállalkozások számára, javítja a versenyképességet.

Hirdetés
Fotó: MTI/Vajda János
Varga Mihály pénzügyminiszter és Füzi Csaba, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója a cég 9,2 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztése, az új dohányipari gyártócsarnokában az átadóünnepség napján Sátoraljaújhelyen 2022. november 18-án

A pénzügyminiszter kiemelte: 4,7 millió ember dolgozik az országban, 1 millióval több, mint 2010-ben, az akkori választások után. Kijelentette: a magyar gazdaság a szankciók káros hatásai közepette is jobban tartja magát, mint az uniós országok többsége. A magyar gazdaság az 5. legjobb eredményt érte el az uniós növekedési rangsorban, és az ország sikeresen bocsátott ki állampapírokat a nyugat-európai és az ázsiai piacon. A magyar adórendszer pedig előkelő helyezést ért el a nemzetközi szintéren – sorolta a miniszter.

Felidézte, hogy az elmúlt évtizedben a térség gazdasági teljesítménye megduplázódott, a bruttó átlagkereset 2010 óta két és félszeresére nőtt, emellett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében foglalkoztatottak száma 226 ezerről 277 ezerre emelkedett. Hozzátette, az 51 ezer új munkahely döntő többsége a vállalkozói szférában jött létre, a munkanélküliek száma Borsod megyében 46 ezerről 18 ezerre, a ráta 17 százalékról 6,2 százalékra csökkent.

Varga Mihály hangsúlyozta, a sátoraljaújhelyi cég kínálata 30 országban van jelen, közvetlenül 500, közvetetten pedig 4000 embernek ad munkát. Azzal kapcsolatban, hogy a kormány miért támogat dohányipari céget úgy fogalmazott: „Magyarország érdeke kettős, egyrészt egészségügyi érdek a dohányzás hazai visszaszorítása, ugyanakkor gazdasági érdek, hogy a fennálló kereskedelemből kivegyük a részünket, és ezen a piacon a magyar tulajdonú gyárak működjenek, amelyek magyar munkahelyeket és magyar bevételt biztosítanak”.

Az átadón Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője a sátoraljaújhelyi üzemet kiváló példának nevezte arra, hogy elszánt magyar befektetők, a nemzeti ügyeket segítő kormány támogatásával, nemcsak megvetették a lábukat 25 évvel ezelőtt, hanem folyamatosan fejlődni tudtak, ezzel egy olyan város és térség javát szolgálva, ahol 20-22 évvel ezelőtt „egekbe szökött a munkanélküliség”.

Hozzátette, hogy a kormány nemcsak a beruházást támogatta, hanem egy helyi közösséget és „számos nemes célt is”, és emlékeztetett rá, hogy a koronavírus-járvány első hulláma idején is folytatódott a munka, melynek eredményeként „megerősödik, sőt bővül a foglalkoztatottság Zemplénben. különös figyelemmel a fiatal munkaerő becsatornázására és megtartására”. Előremutatónak nevezte a fejlesztést, megemlítve az energiahatékony megoldások alkalmazását.

Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely fideszes polgármestere arról beszélt, hogy a dohányipari cég „fénykorában” lehet a város vezetője, és úgy fogalmazott, a cég és a vezetői „látják a gép mögött az embert”.

Füzi Csaba, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a gyár mai tulajdonosai több mint 27 milliárd forintot fektettek be a kezdetek óta, de a támogatás nélkül ekkora léptékű építkezést nem tudtak volna végrehajtani. A beruházás mintegy 10 milliárd forintos összköltségének legnagyobb eleme – 41 százaléka – az új, modern ipari technikával felszerelt háromszintes csarnok. A teljes összeg csaknem 39 százalékát a modern dohányelőkészítő üzem berendezéseire költötték, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a cég megtartsa az elmúlt 15 évben elért fejlődési ütemet. Hozzátette, érzik a magyarországi munkahelyek védelmének kiemelkedő fontosságát, és megjegyezte, a cég állományi létszáma 540 fölé emelkedett mára.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a cég nettó árbevétele tavaly 56,4 milliárd forint fölé emelkedett a megelőző évi 47 milliárd forintról, míg adózott bevétele több mint 350 millió forinttal 6,355 milliárd forintra nőtt.

Korábban írtuk