Hirdetés
Hirdetés

Versenyelőnyünk a gyógyításban

Versenyelőnyünk a gyógyításban

A gyakran lesajnált magyar egészségügyi rendszer szervezettsége, rugalmassága, a tudás és szakértelem minden korábbinál jobban megmutatkozott.
Az emberiség „öltözködik”

Az emberiség „öltözködik”

Túl vagyunk a harmadik hullámon, a sokak által korainak tartott terasznyitás sem vetette vissza a járványügyi mutatók javulását.
Duna Karnevál jubileumi programokkal

Duna Karnevál jubileumi programokkal

Két jubileumi gálaműsorral, online programokkal, hivatásos és amatőr táncegyüttesek közreműködésével rendezik meg június közepén a Duna Karnevált.
Online ragadozók

Online ragadozók

Míg korábban Magyarország alig volt érintett az ügyben, ma már tőlünk is jelentős adatforgalmat produkálnak beteg lelkű emberek.
Jelentés a bolondok birodalmából 6.

Jelentés a bolondok birodalmából 6.

Nyílt levelet jelentettek meg a Medium honlapján, azzal vádolva a győztest, hogy kéztartása valójában a fehér fajvédők titkos jele.
A hidrogéngazdaság

A hidrogéngazdaság

Az Európai Unió tavaly fogadott el hidrogénstratégiát, a hazai pedig készülőben van, és a hetekben már át is adták az első hidrogénkutat Budapesten.
Működik a HulladékRadar

Működik a HulladékRadar

Ezrével érkeznek fotók az Innovációs és Technológiai Minisztériumba, és most már akár börtönbüntetéssel is járhat a hulladéklerakás.