2021.10.30. Megállapodás a globális minimumadóról – súlyos adóemelést köteleznének hazánkra A G20-országcsoport vezetői támogatják az OECD a 15 százalékos globális minimumadóra vonatkozó megállapodását.
2021.10.30. Azonos állásponton a kínai és az orosz elnök A WHO által jóváhagyott vakcinák kölcsönös elismerésére szólítottak fel a G20-csúcson.
2021.10.30. Elfogyni a DK ölelésében Két évig sem tartott ki Tatabányán a nagy ellenzéki összeborulás. A polgármester asszony szerint egyes ellenzéki képviselők a Fidesz–KDNP-frakció érdekeit támogatták.
2021.10.30. Közösen ültetnek fákat két minisztérium dolgozói A két tárca önkéntesei már harmadik alkalommal vesznek részt az erdők minőségének javításában.
2021.10.30. Magyar részvételű román kormányról szavaznak jövő héten A román parlament a PNL és az RMDSZ által alakítandó, Nicolae Ciuca vezette kormányról szavaz.
2021.10.30. Rövid idő alatt rengeteg aláírás gyűlt össze az euró bevezetése ellen Horvátországban összegyűlt a szükséges aláírások csaknem fele.
2021.10.30. Különleges bemutatót tartott Rafael Nadal Partnere a profi tenisz legidősebb aktív játékosaként jegyzett Leonyid Sztanyiszlavszkij volt.
2021.10.30. Mocskos milliárdok Drogszaküzletekben szerezheti be magának az anyagot minden 18. életévét betöltött személy Németországban, ha megalakul a Scholz-kormány.
2021.10.30. A vezető dönt a szociális intézményekben az elhagyási és látogatási tilalomról A járvány korábbi hullámaitól eltérően a szociális intézmények is jóval védettebbek a vírus ellen.
2021.10.30. Orbán Viktor fogadta a szakmák európai versenyének magyar győzteseit Magyarország szeptemberben hetedik alkalommal vett részt a szakmák Európa-bajnokságán.
2021.10.30. Emmanuel Macron: „ez nem éppen a hitelesség nagy jele” Macron szerint Nagy-Britannia hitelessége és megítélése a Brexit körüli viták tétje.
2021.10.30. Szili Katalin: a nemzeti kisebbségek ügye nem belügy, hanem európai ügy Az EU 10 százalékát kitevő őshonos kisebbségekkel, mintegy 50 millió emberrel nem óhajtanak foglalkozni.
2021.10.30. A társadalom alapsejtje a család A Demokrata a francia Nemzeti Front alapítója, Jean-Marie Le Pen unokájával, a szintén politikai pályára lépő Marion Maréchallal beszélgetett.
2021.10.30. A nyugdíjmegtakarítás mellett az egészségmegőrzés is fontos A Magyar Biztosítók Szövetsége a tudatos jövőtervezésre ösztönzi az embereket.
2021.10.30. Lezárult az idei Magyarország 365 fotópályázat és új rekordot döntött Minden eddiginél többen pályáztak a Magyarország 365 fotópályázatra.
2021.10.30. Immunológus: sokaknak már nem ad elég védelmet a két oltás Azért is nőhet a fertőzöttek száma, mert a korábban megkapott két oltás már nem nyújt elég védelmet
2021.10.30. Számos településen tovább nőtt a légszennyezettség Országszerte számos településen, köztük Budapesten, tovább nőtt a légszennyezettség.
2021.10.30. Novák Katalin: jövőre mintegy 3500 milliárdot fordít a kormány a családokra Jövőre már a GDP 6,2 százalékát, mintegy 3500 milliárd forintot fordít a kormány a családokra.
2021.10.30. Orbán Balázs: a Magyarországon zajló események fontosak az amerikaiak számára Orbán Balázs A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye című könyvének bemutatóján vett részt.
2021.10.30. Elhunyt Oszter Sándor Oszter Sándor 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, első munkahelye a Vígszínház volt.
2021.10.30. A Műegyetem elődje 175 éve nyílt meg Százhetvenöt éve, 1846. november 1-jén nyitotta meg kapuit a József Ipartanoda.
2021.10.30. Mindenszentek ünnepe és halottak napja Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor.
2021.10.30. Kigyulladt egy raktárépület a X. kerületben Egy kétszintes, újépítésű raktár- és irodaépület gyulladt ki hajnalban.
2021.10.30. Amerikai hírszerzési ügynökség: mindkét elmélet lehetséges Az amerikai hírszerzés talán sosem lesz képes egyértelműen megállapítani a koronavírus eredetét.
2021.10.30. A Magyarországon beoltottak karanténmentesen léphetnek be Romániába Oltóanyagtól függetlenül.
2021.10.30. Merkely Béla: a harmadik oltás is működik A jelenlegi mintegy 62 százalékos átoltottsággal Magyarország Közép-Kelet-Európához képest jól áll, de Nyugathiz képest elmarad.