A Financial Timesnak adott, a londoni üzleti lap szombati kiadásában közölt interjúban Emmanuel Macron úgy fogalmazott: ha valaki évekig tárgyal egy megállapodásról, majd néhány hónappal később az egyezményben foglaltakkal éppen ellenkezőleg cselekszik a számára legkevésbé kényelmes szerződéses elemek ügyében, „az nem éppen a hitelesség nagy jele”.

Hirdetés

Az elmúlt napokban fellángolt a hónapok óta parázsló, elsősorban a halászati jogosultságok ügyében kialakult viszály Nagy-Britannia és Franciaország között, miután mindkét kormány szankciókat és ellenszankciókat helyezett kilátásba arra az esetre, ha a vitás kérdésekben néhány napon belül nem születik egyezség.

A két ország közötti, hosszú évtizedek óta példátlan feszültség további eszkalálódásának jeleként péntekre bekérették Franciaország londoni nagykövetét a brit külügyminisztériumba, miután Franciaország csütörtökön lefoglalt egy brit halászhajót.

Párizs jelezte, hogy már a jövő héttől lezárhatja egyes kikötőit a brit halászhajók elől, szigoríthatja a két ország közötti áruforgalom ellenőrzését, sőt a brit fennhatóságú Csatorna-szigetek energiaellátását is korlátozhatja, ha a francia halászhajóknak kiadott brit halászati engedélyek számáról kirobbant vita addig nem rendeződik.

Korábban írtuk

A Csatorna-szigetek közül a legnagyobb, a 108 ezer lakosú Jersey három tengeralatti kábelen Franciaországtól kapja áramszükségletének 95 százalékát, így rendkívül érzékenyen érintené, ha Párizs a kilátásba helyezett szankciók részeként valóban korlátozná energiaellátását.

Emmanuel Macron a Financial Timesnak adott interjúban kijelentette: ő nem értelmetlen vitákra törekszik a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) óta felmerült nézeteltérések ügyében, de ezek az ügyek fontosan Franciaország és Nagy-Britannia számára egyaránt, mivel a két ország polgárainak életét érintik.

A francia elnök a magas földgázárakról szólva azt mondta: a keresleti oldalon kialakult feszültségek miatt nem hiszi, hogy van lehetőség az árak csökkentésére, de el kell kerülni azt, hogy a kínálati oldalon is törés következzen be, mert az még tovább növelné az árakat.

Arra a kérdésre, hogy Oroszországot felelősnek tartja-e a magas európai energiaárakért, Macron kijelentette: nincsenek az árak manipulációjára utaló bizonyítékai, és nem vádol senkit. „Kereskedelmi kapcsolatokról van szó, amelyeket nem szabad geopolitikai célokra használni” – tette hozzá.

Az orosz Gazprom energiaipari vállalat európai befolyását firtató kérdésre úgy fogalmazott: nem az a lényeg, hogy Európa túlzottan függ-e egyetlen vállalattól, hanem az, hogy miként teremt alternatívákat. Macron szerint Európa számára csak két alternatíva létezik: a megújuló energiaforrások és az atomenergia.