Vlagyimir Putyin meghívására a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság államügyeinek elnöke hivatalos látogatást tesz az Oroszországi Föderációban – közölte a Kreml.
Üzennek minden anyának és feleségnek, akik ma is azzal a féltő szeretettel engedik a haza védelmére gyermeküket, férjüket, ahogy azt Mária Terézia tette.
A tervezett lépések és beruházások jelentősen hozzájárulhatnak Magyarország energiafüggetlenségének megerősítéséhez – közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Az atomenergia tekintetében még konfliktus esetén is szükség van a racionalitás megőrzésére, ebből pedig mindenki nyerne – mondta Szijjártó Péter Csehországban.
VIDEÓ! Az éjjellátókkal, drónokkal felszerelt járőrök feladata, hogy a határhoz nagy csapatokban érkező migránsokat feltartóztassák – mondta Rétvári Bence.
Ideje, hogy a jövőre megalakuló új EP határozott lépéseket tegyen a jelenlegi, rendkívül káros és súlyos veszélyt jelentő folyamatok megállítására – mondta Bakondi György.