A Régi Műcsarnok történetei
Budapest szívében, az egykori Sugár, ma Andrássy út 69. szám alatt épült fel az 1800-as évek végén az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat otthona, a Régi Műcsarnok. A palotát 1945 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Bábszínház közösen használja, de hányatott sorsa alatt volt kiállítótér, múzeum, műterem, vásári látványosság, hivatal, színház, sőt kabaré is. A 150. születésnapját ünneplő egyetem Barcsay Termében nyílt Térfoglalások – A Régi Műcsarnok történetei című tárlat fókuszában az ikonikus épület életrajza és a frissen restaurált, káprázatos Lotz-freskók állnak.
Jóllehet az Andrássy út 69. alatt álló épület a világszerte híres sugárút egyik legszebb palotája, mégis simán elsétálunk, elkocsikázunk mellette. Pedig prágai születésű tervezője, Adolf Lang (Láng Adolf) a reneszánsz veronai Palazzo Bevilacquát hozta el Budapestre, díszes homlokzata szinte a megszólalásig az itáliai mintát követi. A palotát, vagyis a Régi Műcsarnokot közadakozásból a Magyar Képzőművészeti Társulat emeltette azért, hogy a magyar kortárs képzőművészeknek végre saját otthona és professzionális kiállítási tere legyen, ahol a párizsi szalonokhoz hasonló éves tárlataikat is megtarthatják.
Képek a plafonon
A Magyar Képzőművészeti Társulat 1877. november 3-án reprezentatív kiállítással vette birtokba új palotáját. A tárlaton, melynek megnyitóján a király, Ferenc József személyesen is jelen volt, 120 magyar és 50 külföldi festő több mint 300 műve szerepelt. A látogatók azonban nem csak a festményekért lelkesedhettek. A tervező, Láng számára ugyanis igen fontos volt a palota belső díszítése is, így azon a kor legkiválóbb mesterei dolgoztak. Az előcsarnok háromhajós boltozatára maga az építész tervezett ornamentális díszítményeket, a historizáló üvegablakok a híres szecessziós üvegművész, Róth Miksa édesapja, Róth Zsigmond műhelyéből kerültek ki, míg a díszlépcső öntöttvas kapuzata Jungfer Gyula munkáját dicséri. A legnagyobb szenzáció azonban kétségkívül az első hazai monumentális, művészetről szóló allegorikus falképegyüttes volt, amelynek elkészítésével a műfaj legjelentősebb hazai képviselőjét, Lotz Károlyt bízták meg. A neoreneszánsz falképfestészeti stílust Bécsben elsajátító Lotz neve erre az időre már a Vigadó és a Magyar Nemzeti Múzeum belső dekorációjával ismert volt a hazai nagyközönség előtt.
– Adolf Lang az emeletre vezető lépcsősor lunettáit és az emeleti folyosó nyolcszögű képtereit már eleve azzal a céllal tervezte, hogy oda nagyobb figurális kompozíciók kerüljenek. Noha a megbízás körülményeire és az ikonográfiai program kidolgozására vonatkozóan nem maradt fenn dokumentum, Lotz felkérése aligha lehetett kérdéses a Társulat számára. A lépcsőforduló mennyezeti párkánya fölötti lunettákba a Rajz, a Rézmetszet, a Művészettörténet, az Iparművészet, a Szobrászat, a Festészet és az Építészet klasszikus szépségű nőalakjai kerültek az általuk megszemélyesített művészeti ágak attribútumaival, míg az emeleti díszfolyosó mennyezetét az akadémikus művészet esztétikájának alapfogalmai díszítik: a szárnyaló Fantázia, a Valóság és a Szépség, illetve a mű megszületésére utaló Összhang – hívja fel a figyelmet Révész Emese művészettörténész, a tárlat egyik kurátora a frissen restaurált Lotz-falfestményekre, melyek főként Raffaello római Stanza-freskóinak allegóriáját követik.
Sisi és a rablógyilkosság
A számos nagy sikerű tárlat ellenére a többszintes, erősen tagolt épületben a Társulat kiállításai kezdettől fogva helyhiánnyal küszködtek. Ezért már az 1890-es évektől napirenden volt egy új, tágasabb kiállítóhely építése, amire végül a millenniumi ünnepségekhez kapcsolódó beruházások között kerülhetett sor. A Schickedanz Albert tervezte új Műcsarnok végül 1896. május 4-én nyitotta meg kapuját a Városligetben. A képzőművészek után az Andrássy úti palotának hamarosan új, ám egészen szokatlan lakói lettek. 1896. május 17-én ugyanis viaszbábok költöztek az épületbe, amelyeket a Plasticon néven nyílt múzeumban látogathatott meg a közönség. A szobrászművészek készítette viaszbábok nagy része híres közéleti személyiségeket elevenített meg, így Ferenc Józsefet unokáival, Jókai Mórt, Andrássy Gyulát, Tisza Kálmán miniszerelnököt vagy Munkácsy Mihály műtermében festő alakját. Más részük történelmi momentumokat idézett meg, például II. Rákóczi Ferenc elfogatását, de láthatta a korabeli közönség a Zichy Mihály festménye után készült jelenetet is a Deák Ferenc ravatalánál gyászoló Erzsébet királynéval. Akadtak emellett populárisabb látványosságok is, így a Kaméliás hölgy, egy éjszakai szórakozóhely vagy egy szörnyű rablógyilkosságot ábrázoló, borzongatóan élethű jelenet.
Valamiért azonban a Plasticon mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és egy év múltán a viaszbábok már a nagybányai művészek tárlatának adták át helyüket, míg az alagsori termek továbbra is a népszórakoztatást szolgálták. 1907-ben ugyanis itt nyitotta meg Nagy Endre a Modern Színház Cabaret-ját, amit később Medgyaszay Vilma, majd Bárdos Artúr vezetett. A hely hangulatáról így írt Nagy Endre A kabaré regényében: „Az általános vélemény az volt, hogy a kültelki próbálkozások után megszületett az igazi nyugat-európai kabaré az előkelő közönség igényeinek számára. […] Már amikor a kapu elé értem, megcsapott az előkelőbb, gazdagabb világ atmoszférája. Az utcán finom magánfogatok, az előcsarnokban libériás inasok várakoztak gazdáikra. […] A társalgóban nagyszerű vacsorára volt megterítve. Francia ételek, borok, tarka koktélok, amelyeknek keverékeiben valóságos tudomány volt eligazodni.”
A két háború között különböző néven ugyan, de folyamatosan volt színház az épületben. 1945 után a palota kiállító tereiben a Képzőművészeti Főiskola műtermei leltek otthonra, az alagsori régi kabaré helyét pedig az Állami Bábszínház foglalta el.
Tovább élő múlt
A Térfoglalások – A Régi Műcsarnok történetei 2022. március 19-ig látogatható kiállítás egyedülálló archív hang- és képanyagokkal, korabeli dokumentumokkal, fotókkal, építészeti tervrajzokkal és műtárgyakkal idézi fel a Régi Műcsarnok szalontárlatainak hangulatát, miközben a századfordulós kabaré miliőjébe is belefeledkezhetünk.
– Tárlatunk részben tematikus, ám a történeti kronológiát kortárs művek egészítik ki, melyek jól érzékeltetik, hogy az épület története nem zárult le, hiszen a Régi Műcsarnok múltja egyben hallgatóink jelene is – mondja a Barcsay Terembe lépve Lázár Eszter kurátor-művészettörténész. – A szalonkiállításokat fekete-fehér heliogravűrök, azaz fényképészeti úton előállított, sokszorosított nyomatok, illetve az 1850-es évekből származó Ligeti Antal-grafikák idézik meg. Ezzel párhuzamosan pedig hallgatóink egy csoportja animációs filmben eleveníti fel az épület első pár évtizedének térfoglalásait.
Tranker Kata a paleolit Vénusz-szobrok só-liszt gyurmából való újraértelmezésével a művészet hagyományos szépségfogalmát gondolja újra, míg Czene Márta még 2002-ben az osztálytársairól készített egy oltárképet, melyen Lotz Károlyt idézve a XXI. század látásmódjában mutatja be a festészet allegóriáit. A XIX. században az épület belső udvarát Fischer Mór porcelángyáros ajándékaként egy gyönyörű, mára megsemmisült majolikakút díszítette, amit Laneury Tom hallgató drótból formált újra. A kiállításra készült hanginstalláció Medgyaszay Vilma népszerű sanzonját, az Altatódalt eleveníti fel, amit a Képzőművészeti Egyetemen 2014-ben tervezőgrafikusként végzett Szász Veronika (Veni) feldolgozásában hallhatunk.
A kiállítás fókuszában azonban természetesen a sokat emlegetett Lotz-freskók állnak. A Képzőművészeti Egyetem Régi Műcsarnokának mennyezetét díszítő falképek restaurálása 2021 végén fejeződött be, ugyanekkor újult meg az épület díszes előcsarnoka, aulája, lépcsőháza és rektori folyosója is. A Térfoglalások – A Régi Műcsarnok történetei keretében egy különleges válogatást is láthatunk az egyetem Művészeti Gyűjteményének Lotz-kollekciójából, de természetesen megismerhetjük a Lotz-freskók előtörténetét, festményváltozatait és restaurálásuk fázisait, körülményeit is.