Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Jonathan Fontaine A nomád utolsó útja című, a zsűri különdíjával elismert képe a World Press Photo 2023 kiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2023. szeptember 21-én
Hirdetés

A sajtófotó és a fotó megjelenésével lehetővé vált, hogy a világ távoli pontjain történő események eleven valójukban kerüljenek a szemünk elé, így a valóság sokkal átélhetőbb lett – mondta el a kiállítás csütörtöki megnyitóján Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az elmúlt év legjobb és legfontosabb fotóriporteri és dokumentumfotóit bemutató tárlat 30 prominens helyszín mellett Magyarországra is ellátogat.

Orbán Balázs úgy fogalmazott: Így egy kicsit mi, magyarok is közel kerülhetünk a távoli kontinensek gondjaihoz és örömeihez, közelebb kerülhetünk a világ valóságához.

Kiemelte: a sajtófotó feladata az, hogy figyelmeztessen, szembesítsen és cselekvésre sarkalljon. Aggasztó tendenciának nevezte, hogy a világ egyre több táján van szükség a cselekvésre.

Míg pár évvel ezelőtt az Európából érkező tudósítások tüntetésekről, felvonulásokról, a klímaváltozás elleni küzdelemről szóltak, ma egyetlen téma jelenik meg, a szomszédban zajló háború – mondta, hozzáfűzve, hogy Európában változtatni kell elsősorban azon, hogy mit gondol a világban betöltött szerepéről, felelősségéről, a kontinens ugyanis ma nem képes még a saját hátsó udvarában zajló értelmetlen öldöklést sem leállítani – hangsúlyozta.

Korábban írtuk

A fotók tanulsága még az is Orbán Balázs szerint, hogy béke ott van, ahol jól működő, erős államok vannak. Magyarországon hiszünk abban, hogy ilyen állam létesül, ahol a magyar emberek biztonsága az első – mondta Orbán Balázs.

Hozzátette: Meg vagyunk győződve arról, hogy nem a nemzeti érzés, hanem a nemzeti szuverenitás ösztönzik leginkább a békét. Ezt a felismerést kell magunkévá tennünk itt Európában, ahhoz hogy ismét békésebb képek készülhessenek a kontinensről.

Désirée Bonis, a Holland Királyság budapesti nagykövete az idei World Press Photo fődíjas fotója kapcsán arról beszélt, az első díjas kép erős emlékeztető, hogy nem messze Budapesttől most is háború zajlik, miközben jól mutatja a kiállítás anyaga, hogy a gazdasági nehézségek mellett a klímaválsággal is meg kell küzdenie a világnak.

Emlékeztetett arra, hogy a World Press Photo egy 1955-ben Amszterdamban alapított, független nonprofit szervezet, amely azóta is világszerte elismert platformja az újságírásnak. Mint kiemelte, annak érdekében, hogy megbízható információink legyenek, alapvetően fontos, hogy az újságírók szabadon dolgozhassanak.

L. Simon László, az MNM főigazgatója örömét fejezte, ki, hogy ismét a múzeum adhat otthont a tárlatnak. Ezúttal is gazdag anyagból válogatott a nemzetközi zsűri.  Kitért arra, hogy több kísérőrendezvény is csatlakozik a kiállításhoz. A National Geographic Magyarország idén lett 20 éves. Az évforduló alkalmából a World Press Photo kísérőkiállításán, a Nemzeti Múzeumban vonultatja föl a magazin két évtizedének legizgalmasabb és legszebb magyar anyagait. Emellett a múzeum kerítésén tekinthető meg a 24.hu online hírportál az elmúlt év magyarországi eseményeit bemutató fotóválogatása. A Múzeumkertben pedig cseh-lengyel-szlovák és magyar fotóművészek klímaváltozásról készített munkái láthatóak – sorolta.

A kiállításon látható 94 díjazott felvételt több mint 60 448 fotóból választotta ki egy független zsűri. Az év fotója Jevhen Maloletka Légitámadás a mariupoli kórház szülészete ellen című képe lett. A képen egy sebesült kismamát mentenek ki az orosz légicsapás során megsérült kórházból 2022. március 9-én. A kismama, Irina Kalinyina gyermeke halva született, és fél órával később Irina is meghalt. A zsűri szerint az Ukrajna jövője elleni támadást ábrázolja a fotó.

A  World Press Photo kiállítás november 5-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban.