A Demokratikus Koalícióval és az ellenzéki előválasztással foglalkozó cikkünket az alábbi okból távolítottuk el az oldalunkról: bár a cikk készítésekor a tudomásunkra jutott információt két független forrásból is megerősíttettük, a cikk megjelenését követően azonban az érintettek hitelt érdemlően cáfolták a megjelentetett információt. Ennek fényében a cikk közlését haladéktalanul felfüggesztettük. Az érintettektől és olvasóinktól elnézést kérünk

Hirdetés

– írta szombat délutáni közleményében a rejtélyes cikkel kapcsolatban a 168 Óra. Mint ismert, a lap törölte a DK: Soros György áll Márki-Zay mögött című cikkét még szombat reggel, a Civil Hetes nevű portál azonban szemlézte az írást.

További részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashtanak.

Korábban írtuk