Fotó: facebook.com/Hollik István (képernyőfotó)
Hirdetés

A kommunikációs igazgató hangsúlyozta: az egyes választási tárgyú törvények módosításáról kedden benyújtott javaslat célja a kamupártok indulásának megakadályozása azzal, hogy országos listát csak az a párt állíthat, amelyik a 106-ból legalább 50 egyéni jelöltet állít. Ez már elég biztosíték a valódi támogatottságra – mutatott rá.

Hollik István hangsúlyozta: a módosítás nem kényszeríti közös listára a baloldali pártokat, állíthatnak akár két külön listát is. Minden ezzel ellentétes állítás csak hangulatkeltés – értékelt.

A kommunikációs igazgató szerint szintén hangulatot kelt, és nem mond igazat az, aki a parlament normál működését összemossa a járvány elleni védekezéssel. Leszögezte: az Országgyűlés normál rendben működik, és működni is fog. Bármelyik országgyűlési képviselő, illetve a kormány törvényjavaslatot nyújthat be, amit meg fognak vitatni.

Hollik István azt is mondta, ettől teljesen függetlenül, kedden a kormány rendkívüli felhatalmazást kapott 90 napra, a járvány elleni védekezéshez. De csak ehhez, ezt a két dolgot ezért nem lehet összekeverni – hangsúlyozta.

Veszélyhelyzetben most végképp nincs szükség az álhírterjesztésre, most összefogásra van szükség – jelentette ki a kommunikációs igazgató.

Korábban írtuk