Fotó: shutterstock.com/Alexandros Michailidis (archív)
Hirdetés

A Magyar Nemzet egy ismeretlen e-mail-címről érkezett, többórányi Skype-interjú bemutatásával idézte Andrej Noskót, a Soros György által finanszírozott Open Society Foundations egyik egykori igazgatóját, Kálmán Mátyást, a 24.hu és az Index korábbi munkatársát, illetve Dalibor Rohacot, egy amerikai kutatóintézet munkatársát.

Nosko gyakorlatilag elismerte, hogy Magyarország és Lengyelország ellen igaztalan, elfogult kampány zajlik az unióban. Mivel szerinte nincsenek megfelelően felkészült és a magyar nyelvet beszélő külföldi újságírók, ezért mindig csak másodlagos forrásokból tájékozódnak, amelyek eleve torzítanak. Szerinte „a szlovák Robert Fico és a román Victor Ponta voltak azok a szocialisták, akik a leghangosabban kritizálták Orbán Viktort, de amikor a sajátjaikat lehetett volna okkal bírálni, akkor néma csöndben maradtak”.

Kálmán Mátyás arról beszélt, hogy a baloldali újságírók munkájuk során alapos instrukciókat kapnak arról, hogy kikkel beszélhetnek. Kitért rá, miként függnek a különböző ngo-któl (nem kormányzati szervezetektől), amelyek manipulálják vagy akár megvesztegetik a Magyarországról tudósítókat, akik sok esetben erősen torzítva írják meg a hazánkban történő eseményeket.

A Politico című lap február 4-i, Bayer Lili által jegyzett cikke említi először a cikksorozatot, úgy fogalmazva, hogy déja vu érzésük van, mert a 2018-as országgyűlési választások előtt egy részben volt izraeli titkosszolgálati alkalmazottakból álló izraeli cég emberei több magyarországi, illetve magyar kötődésű, a kormány által rendre „Soros-ügynöknek” bélyegzett civil szervezet munkatársait próbálták lejáratni.

Korábban írtuk

A Nosko által elmondottakról szóló újabb, február 6-án megjelent Magyar Nemzet-cikket röviden idézte az Index és az Infostart. Ugyanezen a napon foglalkozott először a témával a Soros György által támogatott átlátszó.hu, amely ugyan érdemben nem szemlézte az írások tartalmát, ám arról részletesen írt, hogy szerintük a Magyar Nemzet birtokába jutott interjúk gyanús körülmények között, titkosszolgálati módszerekkel készülhettek, az elhangzott mondatokat pedig kiragadták az eredeti szövegösszefüggésükből. Szerintük a történet hátterében feltűnik egy állítólagos közel-keleti milliárdos, aki társaival együtt megtévesztő álláshirdetések feladása révén került kapcsolatba több magyarországi szakemberrel, akinek nyilatkozatát felhasználva segíthetik a Fidesz választási kampányát. Az átlátszó.hu cikkének szerzője, Horn Gabriella nyilatkozott is február 8-án a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. A Soros által támogatott lap február 9-én további cikket szentelt a témának, miszerint a titkosszolgálati módszerrel készített beszélgetések „újabb áldozataira” bukkantak, akik „nevük elhallgatását kérték”.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.