A Corvin köz főparancsnoka
„És kérdik, egyre többen kérdik, / Hebegve, mert végképp nem értik. / Ők, akik örökségbe kapták: / Ilyen nagy dolog a Szabadság?” Márai Sándor Mennyből az angyal című verse példázza, miképp próbálták megérteni az 1956-os forradalom után élő nemzedékek, hogy egy megcsonkított ország képes volt ellenállni a világ egyik legütőképesebb hadseregének.
Magyar szabadságharcosok. Ha mindegyikük nevét föl kellene vésni a történelem dicsőségtáblájára, el sem férnének. A Corvin köz nevét az egész szabad világ megismerte, ahogy Pongrátz Gergelyét és a maroknyi pesti srácét is, akik egy pillanat alatt váltak felnőtté. Az idegen hadsereget napokon át verték vissza a maguk által készített robbanószerekkel, az oroszoktól szerzett fegyverekkel és azzal a csavaros észjárással, amivel az örmény–magyar főparancsnok és a szárnyai alá vett pesti srácok szellemi fölénybe kerültek a megszálló csapatokkal szemben.
Honnan jött Pongrátz főparancsnok, milyen élmények hatására vált belőle akár az életét is föláldozó nemzeti hős, 56 jelképe? Szamosújváron született 1932. február 18-án. Erdélynek azon a területén magyarrá lett örmények éltek, Szamosújvár volt a központjuk. Az örmények mélyen vallásos emberek voltak, hiszen ők is sokat szenvedtek népük szabadságáért. Ahogy ez a Musza Dagh negyven napja című könyvben is olvasható, amely leírja, hogy az muszlim oszmán-törökök miként próbálták kiirtani őket örmény katolikus vallásuk okán.
Gyermekként tanúja volt 1940-ben a magyar csapatok bevonulásának a visszacsatolt partiumi és észak-erdélyi részekre. A II. világháború vége felé a szovjetek és románok elől hátráló fronttal együtt Mátészalkára menekült a Pongrátz család, majd Soroksárra, ahol gazdálkodásból éltek. Édesapja annak idején Szamosújvár polgármestere volt, antikommunista értelmiségi, nyolc gyermekkel. Gergely Bácsalmáson végzett mezőgazdasági technikumot.
A forradalom lázas napjai Pesten találták, komoly harci tapasztalatokra tett szert, mivel társaival már az első napokban részt vett a Boráros tér irányából támadó szovjet tankok kilövésében. A Corvin közbe október 25-én hajnalban került, ahol bátyjai – Ödön és Kristóf – már harcoltak. A Corvin közt a harcok tették stratégiai központtá. Itt gyújtott fel egy idősebb ember egy páncélautót, annak gépfegyverét megmentve. Ezt vitték föl a későbbi harcosok a Kilián laktanya (Ferenc körút – Üllői út sarka) második emeletére, ezért lőtték szét az oroszok a laktanya sarkát. Pongrátz Gergelyt október 30-án választották főparancsnokukká a Corvin köz harcosai. Egész fegyverarzenált zsákmányoltak a támadóktól: volt négy darab 122 mm-es lövegük, három légvédelmi ágyújuk, tizenegy szovjet tankjuk, hat darab 76-os lövegük, repeszgránátok, Molotov-koktélok, kézifegyverek. Bár óriási tűzerővel lőtték az oroszok a budapesti harcok legerősebb gócpontját, november 8-ig nem érte találat a Corvin mozi épületét.
Pongrátz Gergely és Pongrátz Ödön részt vettek a Kilián laktanyában azon a tárgyaláson, ahol a nemzetőrség fölállításáról tanácskoztak október 31-én. Viszonyuk Maléter Pállal nem volt felhőtlen, sohasem hittek a kivonulást ígérgető szovjeteknek, sőt, a velük egyezkedő magyar politikai és katonai vezetéssel szemben is bizalmatlanok voltak. A későbbiek őket igazolták. A Pongrátz fivérek – hatan harcoltak közülük – a radikális, megalkuvást nem tűrő ellenállók közé tartoztak.
A forradalmat követő megtorlások idején a család elhagyta az országot, és az Egyesült Államokba ment. Pongrátz Gergely 1957 és 1967 között a Magyar Szabadságharcos Világszövetség alelnöke, később elnöke lett. Számos cikket írt, valamint egy könyvet Corvin köz – 1956 címmel.
Bár 1990-ben hazatelepült, nem találta a helyét a fővárosban. Élete vége felé megkeseredetten Kiskunmajsára költözött, ahol önerőből létrehozta az 56-os Pesti Srácok első múzeumát. A településen gazdálkodásba kezdett, de a termőföld védelméért rendezett Metész-tüntetésen ismét harcba szállt. Az 1997 őszén szervezett engedély nélküli megmozduláson rendőri intézkedés közben megsérült, az ország és Kuncze Gábor belügyminiszter legnagyobb szégyenére bilincsben (!) vezették el.
Kiskunmajsai múzeumának udvarán 2005-ben, 73 évesen, szívinfarktusban hunyt el. A Szent István-bazilikában örmény katolikus szertartás szerint búcsúztatták, majd a Corvin közben ravatalozták föl. A bazilikától a Corvin közig gyalog kísérték a hálás budapestiek. Pongrátz Gergely a magyar hősiesség, bátorság, függetlenség és tevőleges hazaszeretet szimbóluma volt. „Angyal, vidd meg a hírt az égből, / Mindig új élet lesz a vérből!”