Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

Szánthó Miklós a rendezvényt méltatva nagy jelentőségűnek és óriási sikernek nevezte konferenciát, de a siker – mint mondta – nemcsak a szervező Alapjogokért Központé, hanem az egész magyar jobboldalé.

A szakértő szerint a rendezvény megmutatta, hogy a kialakulóban lévő nyugati, európai új jobboldalnak a magyar konzervatívok a vezetői.

Magyarország, a magyar kormány és a jobboldali hazai szövetségesek folyamatosan kiállnak a jobboldali értékek mellett, „védőbástyaként próbálják feltartóztatni az Isten, haza, család egysége ellen irányuló liberális támadásokat”, így a magyar jobboldal a nyugati jobboldaliaknak példát mutat, mintát ad – emelte ki, hozzátéve, hogy ennek a mintának volt az összefoglalása az Orbán Viktor beszédében elhangzott 12 pont.

Szánthó Miklós szólt arról is, hogy Magyarország formális súlya, mérete és a magyar jobboldal sikerei által kiváltott politikai befolyás elválik egymástól, a magyar konzervatívok politikai súlya már „egy nagyhatalmáéval vetekszik”.

Korábban írtuk

Olyan nemzetközi jelentőségű ügyekben, mint a migráció, a családvédelem, a demográfia, a genderideológia a magyar példa „ragadóssá vált” világszerte a konzervatívoknak – mondta.

Szánthó Miklós úgy fogalmazott: a konferenciával „megvalósították a liberálisok rémálmát, hogy a nemzeti erők nemzetközi szinten is együtt tudnak működni”.

A szakértő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy a nyugati jobboldaliaknak nincs a médiában hangjuk, nincsenek kulturális intézményrendszereik, nincsenek élő közösségeik, de a tanácskozáson látták, hogy Magyarországon milyen „vibráló jobboldali közösség” van, és így érezhették, hogy nincsenek egyedül.