Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A kórházak 45 százalékát bezárná a baloldal egyik legfőbb egészségügyi szakértője, László Imre, aki egyébként az oltásellenes DK politikusaként elintézte, hogy az elsők közt oltsák be januárban, holott nem aktív orvos – emlékeztet a lap.

„Magyarországon jelen tudomásom szerint 164 fekvőbeteg-gyógyintézet van. Ez nagyon sok, ez indokolatlanul sok. Szétszedi a személyi feltételek biztosításával kapcsolatos terheket, szétteríti, nem koncentrálja, és ez vonatkozik egyébként az ellátás műszeres háttéroldalára. Kilencven-száz kórház nagyon, biztonsággal, magas szakmai színvonalon az országot el tudja látni” – szó szerint ezt mondta László Imre szombaton az ATV-ben. Vagyis a Gyurcsány-párt egyik legtöbbet szereplő „egészségügyi szakértője”, Újbuda DK-s polgármestere szerint tehát a jelenleg működő kórházak 45 százalékát be kellene zárni. A baloldal így az orvoshiányt nem béremeléssel oldaná meg, az eszközhiányt pedig nem fejlesztésekkel, mint a jelenlegi kormány – mutat rá a Magyar Hírlap.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Hírlap oldalán.

Korábban írtuk