Azt írták: a hajléktalanok ellátásánál elsődleges a rászorulók életének védelme, hangsúlyozva, van elegendő szabad férőhely a hajléktalanoknak. November 11-én az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága országosan mintegy 69,04 százalék, Budapesten pedig 71,74 százalék volt – állapították meg.

Hirdetés

Éjjeli menedékhelyként országosan mintegy 1390 szabad férőhely állt még rendelkezésre azzal, hogy az időszakos férőhelyek november 1-jén megnyitották kapuikat a rászorulók előtt – tudatták.

Az éjjeli menedékhelyek országos kihasználtsága az elmúlt évek leghidegebb időszakaiban sem érte el a 100 százalékot – jegyezték meg -, folyamatosan biztosított volt a hajléktalanok fogadása az intézményekben. „Ennek megfelelően egyértelműen kijelenthető, hogy senkinek sem kellett volna éjszakáit közterületen tölteni” – emelték ki.

A kormány ma már 14 milliárd forintot költ a hajléktalanok ellátására, ez a 2010-es összeg duplája, és reálértéken is jelentősen nőtt. Az ellátás költségeinek fedezetét a kormány biztosítja, míg magát a hajléktalanellátást az önkormányzatok szervezik, mintegy 240 szervezet bevonásával – ismertették.

A hajléktalan embereknek a valódi segítség, ha a nekik fenntartott ellátórendszert veszik igénybe – írta közleményében a Belügyminisztérium.

Korábban írtuk