Szili Katalin miniszterelnöki megbízott megkoszorúzza az első világháborús emlékművet a Tolna megyei Kismányokon rendezett hősök napi megemlékezésen 2022. május 29-én. MTI/Kiss Dániel
Hirdetés

Amikor mi magunk emlékezünk saját hőseinkre, egy kicsit emlékezünk mindazokra, akik a világon valaha is életüket adták a hazájukért – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy elsőként 1917-ben a 8. törvénycikk tette kötelezővé a hősök emlékének megörökítését, 1924-ben pedig újabb törvény rendelkezett arról, hogy május utolsó vasárnapja legyen a hősök napja.

„A példa, amit a hősök adtak, egyfajta önfeláldozásra és hazaszeretetre buzdít mindannyiunkat” – fogalmazott Szili Katalin.

Felidézte azt is, hogy az első világháború után 350 ezer magyar katona nem tért haza a frontokról.

„Csak annak a nemzetnek van jövője, amely áldozatait (…) mindenkor megbecsüli, mi ezt tesszük a hősök napján” – hangsúlyozta.

Szólt arról is, hogy ez a nap nemcsak a háborúkban elesett hősök, hanem az elhurcoltak emléknapja is.

„Sokan úgy gondolták a történelem bizonyos pillanataiban, hogy lehetnek kollektív bűnösök, és egy egész nemzedéket büntettek azért, mert valakik a nevükben háborút kezdeményeztek” – tette hozzá Szili Katalin, aki önkormányzati vezetőkkel és civil szervezetek képviselővel koszorút helyezett el a kismányoki hősök emlékművénél.

Korábban írtuk

Kismányokon az 1935-ben emelt emlékoszlopra hatvan hős neve került fel, huszonegyen az első, húszan a második világháborúban haltak meg, tizenkilencen pedig nem tértek vissza a második világháború után a szovjet munkatáborokból, a málenkij robotról.

Simon Lászlóné, a kismányoki német nemzetiségi önkormányzat elnöke az ünnepségen elmondta: az elhurcoltak neve alatt található urnában az andrejevkai temetőből származó föld emlékeztet valódi nyughelyükre.

A 320 lakosú völgységi községben 2003 óta emlékeznek meg a háborúkban elesettekről és a szovjet lágerek áldozatairól. A vasárnapi ünnepségen német és magyar nyelvű kulturális műsorral adóztak emléküknek.