Fotó: MTI, archív
Hirdetés

„A demokrata ellenzék az összefogás hiányában súlyos vereséget szenvedett a mai napon. A kormánypártok a szavazatok több mint 50 százalékát nyerték el. A széttagolt ellenzék még jobban leszakadt a Fidesz-KDNP-ről, mint korábban. És bár egyes ellenzéki pártok megerősödtek, a többiek tovább gyengültek. Vagyis összességében semmit sem nőtt az ellentábor támogatottsága, egyetlen új szavazatot sem sikerült nyerni az előző választáshoz képest, sőt… Örömre tehát nincs okunk!”

– figyelmeztettek.

Gratuláltak ugyanakkor az általuk liberálisnak tartott Momentumnak, amely „nagy meglepetésre közel 10 százalékos eredményt ért el, és így valószínűleg két képviselőt is küldhet az Európai Parlamentbe”. Sok sikert és eredményes munkát kívánnak Cseh Katalinnak és Donáth Annának.

Ezután rátértek az ősszel esedékes önkormányzati választásokra:

„A választások legfőbb tanulsága, hogyha az ellenzék valódi változást akar elérni, újra kell gondolnia szövetségi politikáját. A demokrata ellenzéknek egymás kiszorítása és ellehetetlenítése helyett végre valódi, értékalapú együttműködésre kell lépnie, máskülönben az önkormányzati választáson is borítékolható lesz a vereség.”

„Kezdjünk neki holnap a munkának!” – zárják gondolataikat.