Fotó: MTI/Komka Péter
Szabó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő (b) és Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos (b2) a Heves megyei Boconádon 2022. december 1-jén
Hirdetés

Gyopáros Alpár a programban korszerűsített művelődési ház bejárása alkalmából tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az első energetikai korszerűsítést támogató pályázatokat 2019-ben írták ki a Magyar falu programban.

Akkor még nem lehetett előre látni, mekkora jelentősége lesz ennek három évvel később – mondta, hozzátéve, azóta országszerte több mint 6400 falusi intézmény újult meg, ezek döntő részén energetikai korszerűsítést is végeztek. Ez azt jelenti, hogy az 5000-nél kevesebb lakosú településeken átlagosan 2-3 ilyen beruházás történt – jelezte.

Minderre a kormány eddig 130 milliárd forintot biztosított – közölte a kormánybiztos.

Amikor Orbán Viktor miniszterelnök meghirdette a Magyar falu programot, cél volt, hogy az a kistelepülésekkel közösen íródjon és valósuljon meg – mondta Gyopáros Alpár. Hozzátette: mára elmondható, hogy ez így is történt, hiszen olyan támogatások és pályázati kiírások jelennek meg, amelyeket a falvak lakói és vezetői kértek a kormánytól.

Példaként említette intézmények fejlesztését, utak, járdák, kerékpárutak építését, felújítását, továbbá a szolgáltatások bővítését, minőségének javítását, falugondnoki szolgálatok elindítását, fejlesztését és civil szervezetek, valamint helyi egyházközségek támogatását.

Tájékoztatása szerint Boconádon az orvosi rendelő és a művelődési ház is megújult, a beruházás legfontosabb célja mindkét esetben az energetikai korszerűsítés volt. Ezzel összefüggésben megjegyezte: „az elhibázott brüsszeli szankciók” okozta gondok egész Európa, így Magyarország és a hazai kistelepülések előtt is „ott tornyosulnak”. Az önkormányzatok rezsiköltségei is emelkednek, ezért nem mindegy, hogy a helyhatóságok által működtetett intézmények fenntartása milyen kiadásokkal jár – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Korábban írtuk