Fotó: Nézőpont Intézet
Hirdetés

A Nézőpont szerint az utóbbi időszakban kevés, a béke nevében történő nemzetközi felszólalás történt. Ellenben Ferenc pápa magyarországi látogatása során többször is felszólított az ukrajnai béke érdekében szükséges „kreatív erőfeszítésekre”.

A kutatás szerint a pápa a legbékepártibb (92 százalék), s szinte senki nem gondolja (1 százalék), hogy a háború pártján állna.

A katolikus egyházfőn kívül csak a magyar kormányfőről gondolja a magyarok többsége, hogy a békét szeretné előmozdítani (72 százalék), s mindössze ötödannyian vélekednek ezzel ellenkezőleg (14 százalék). Orbán Viktor békepártiságáról nemcsak a kormánypártiak (94 százalék), de még az ellenzékiek többsége (50 százalék) is meg van győződve.

A közvélemény-kutatás szerint a Fidesz-szavazók körében szinte senki (1 százalék) nem gondolja, hogy ne a békét támogatná, míg a baloldaliak közül is csak kevesebb mint egyharmad tudja ezt elképzelni (30 százalék) – áll a cikkben.

Korábban írtuk

A felmérés szerint az Európai Unió két legnagyobb tagállama vezetőinek megítélése már megosztóbb. A decemberben békekonferenciát tartó Emmanuel Macron francia elnökről többen feltételezik (46 százalék), hogy a békét szeretné előmozdítani, mint akik szerint valójában a háború pártján áll (35 százalék).

A kezdeti vonakodása után Ukrajnának egyre több fegyvert biztosító Németország vezetőjéről, Olaf Scholz kancellárról azonban már többen gondolják úgy, hogy a háború pártján áll (35 százalék), mint hogy fegyvernyugvást szeretne (33 százalék) – idézi a felmérést a Magyar Nemzet.