TÍZBŐL HÉT MAGYAR ELÉGEDETT A VAKCINÁK BESZERZÉSÉVEL 📈🔹 A magyar felnőtt lakosság masszív többsége, 72 százaléka…

Posted by Alapjogokért Központ on Thursday, May 6, 2021
Hirdetés

Szánthó Miklós elmondta: a megkérdezettek 18 százaléka elégedetlen a kormány vakcinabeszerzési stratégiájával.

Hozzátette: rákérdeztek arra is: a magyar lakosság kinek tudja be a sikert, hogy ennyire magas az átoltottság, a regisztráltak háromnegyede már megkapta a koronavírus elleni oltást. Tájékoztatása szerint az emberek 60 százaléka azt mondta, a magyar kormánynak köszönhető a siker, 6 százalék, hogy az Európai Uniónak és 20 százalék nem tartja sikernek magát a magas oltási arányt.

Szánthó Miklós szerint annak alapján, hogy az emberek 72 százaléka elégedett a kormány vakcinabeszerzési stratégiájával, 60 százalék pedig a kormány sikerének tudja be a magas átoltottságot, azt lehet mondani, a pártpreferenciákat messzemenőkig felülíró társadalmi egyetértés van az otlóanyag-beszerzéssel és oltással összefüggésben.

Hozzátette: a „kormányfőpárti választók” 88 százaléka mondta, hogy elégedett a beszerzéssel, és a „kormányfőkritikus ellenzéki választók” 48 százaléka is elégedett a beszerzéssel, vagyis a logisztikai siker felülírja a pártpreferenciabeli törésvonalakat, a kormányzati stratégia „találkozik a választói ízléssel”.

Korábban írtuk

Szólt arról is: a baloldal tavaly november óta oltásellenes, oltásbizalmatlansági kampányt folytat, az a célja, hogy elbizonytalanítsa az embereket az oltással kapcsolatban, kitolja a korlátozások idejét, és az emiatt érzett választói elégedetlenséget szavazatokra váltsa a választáson.