Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Napirend előtti felszólalásában úgy értékelt: hiába tartja magát családbarátnak a kormány, ez nem igaz, ha a nők lehetőségei korlátozottak a társadalomban. Egy felmérésre hivatkozva közölte: nincs hely Európában, ahol hátrányosabb helyzetből indulnának a nők, mint Magyarországon. Az észak-európai országokat hozta példaként, ahol – mint mondta – a férfiak beengedése a babagondozási feladatokba, illetve a családon belüli munkamegosztás helyreállítása azt eredményezte, hogy kevesebb a válások száma, nőtt az édesapák és gyermekek közötti kötődés, és elkezdődött a nők munkaerőpiaci hátrányainak visszaszorulása.    

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elmondta: a kormány számára alapvető morális kérdés a nők és a férfiak jogegyenlősége, ezért került ez bele az alaptörvénybe is, azonban a DK nem volt hajlandó még megvitatni sem ezt a kérdést, ahogyan nem szavazta meg a nőket érintő pozitív intézkedéseket sem, így a nők kedvezményes nyugdíjba vonulását vagy a négygyermekes anyák személyijövedelemadó-mentességét.

Vagyis előrelépés van, csak önök ebben nem vesznek részt – jegyezte meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a képviselő állításával ellentétben a felmérések szerint Magyarországon a férfiak az Európai Unió 68 százalékos átlagánál magasabb, 70 százalékos arányban veszik ki a részüket a gyermeknevelésből és a házimunkából.