Fotó: MTI/Balogh Zoltán (szerk.)
Hirdetés

A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy habár a törvényalkotási bizottság csütörtöki ülésén tárgysorozatba veheti az indítványt, de azt a Fidesz eddig benyújtott módosító javaslatai már „kiherélték, kibelezték”.

Tordai Bence hangsúlyozta, a pártjuk által meghatározott négy célból a kormánypárti módosító javaslatok hármat elvetettek, így egyedül a 2050-re kitűzött klímasemlegesség maradt benne az iratban.

Nem csak a célokat üresítették ki, de az eszközrendszert is, mert a korábban rögzített 14 pontos komplex intézkedéscsomagból tízet a Fidesz „egyszerűen kidobott” – fogalmazott. Ezek helyett három, olyan fideszes elképzelést „hegesztettek be”, amelyeknek semmi érdemi hatásuk nincsen a klímavédelemi politikára – tette hozzá.

Korábban írtuk