A Párbeszéd Magyarországért társelnöke újra benyújtja módosító javaslatát annak érdekében, hogy semmisítsék meg a Liget-törvényt. Szabó Tímea a nyár végére, ősz elejére szeretne újabb rendkívüli parlamenti ülést összehívatni az ügyben.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A független képviselő azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy határozatképtelenség miatt berekesztették az Országgyűlés szerdára összehívott rendkívüli ülését, így nem került napirendre a városligeti beruházást lehetővé tevő Liget-törvény megsemmisítéséről szóló javaslat. A politikus úgy fogalmazott: „úgy látszik, a fideszeseknek fontosabb a saját nyaralásuk és egyéb összejövetelek, amelyeken részt akarnak venni, mint a magyar emberek akarata”.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Szabó Tímea arra is kitért, hogy ha a kormánypárti képviselők előre tudták, hogy nem tudnak részt venni az ülésen, akkor Kövér László házelnök kijelölhetett volna egy másik napot is.

A politikus hangsúlyozta álláspontját, hogy a Városligetben komoly veszélyeket okoz a bontás, mert rákkeltő azbesztdarabok „vannak szétszórva”, azbesztpor száll a levegőben és a Városligeti tó vize „is mérgezett”. Hangsúlyozta, hogy az építési törmeléket a rendkívüli veszély ellenére még kedden is nyitott teherautókkal szállították. A képviselő ezért közérdekű adatigénylést nyújtott be, hogy megtudja, hova szállítják az azbesztet a területről.

MTI

Fotók: MTI, archív