Azt írták, a Mi Hazánk Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vezetése a Felvidéken tájékozódott a Sajó szennyezéséről, és azt tapasztalták, hogy a hatóságok semmit nem tesznek a három hónapja tartó környezetkárosítás megállítása érdekében. A szennyezés helyszínén még a szükséges mérések sem történtek meg, nemhogy a kárelhárítás – tették hozzá.

Hirdetés

Ebben a helyzetben a párt felháborítónak és időhúzásnak tartja Nagy István agrárminiszter azon ígéretét, hogy a beiktatása után felveszi a kapcsolatot szlovák kollégájával, hiszen a szennyezés kezdetekor is ő volt a hivatalban lévő miniszter.

A 2000. januári tiszai cianidszennyezés szörnyű pusztítására emlékezve csak a szennyezés azonnali megállítását tekintjük elfogadható megoldásnak – fogalmaztak.

Szerintük aggodalomra ad okot az élővilág pusztulása a folyamatosan beáramló mérgező anyagok hatására. Ugyanis a folyó elszíneződött vizében sem halakat, sem egyéb vízi élőlényt nem láttak, minden jel arra utalt, hogy a szennyezés kipusztította a folyó teljes élővilágát.

Hangsúlyozták, hogy a párt kiemelten fontosnak tartja vizeink természetes halállományának megóvását.

Nem zárható ki teljesen, hogy a mérgezés a magyarországi szakaszra is kiterjed és így súlyosan károsítani fogja a halállományt. Ezért a jövőben is figyelni fogjuk, hogy van-e esetleg változás a Sajó élővilágában ezen a szakaszon – írták.

A Mi Hazánk Mozgalom írásban kért tájékoztatást a miskolci kormányhivatal illetékes főosztályától, és kiemelten kérték a lakosság rendszeres tájékoztatását a Sajó vízminőségi vizsgálatairól. Arról is tájékoztatást kértek, hogy a vízminőségi ellenőrzések kitérnek-e a haszonállatok és háziállatok egészségére gyakorolt hatásokra, valamint a Sajó magyarországi szakaszának ökológiájára.

A párt felháborítónak nevezte, hogy bár több nemzetközi egyezmény is megkönnyíti az ilyen helyzetek megoldását, több hónap után is csak az egyeztetések ígéretére futja.

Korábban írtuk