Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Kovács Zoltán azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a magyar jogállamiság vizsgálata során kedden újabb meghallgatást tartottak az Általános Ügyek Tanácsában. Úgy fogalmazott: a „Soros-szervezetek kórusa ma reggel felsorakozott”.

A „Soros-szervezetek” újabb és újabb jelentéseket adnak ki Magyarországról, ezzel pedig lehetetlenné teszik, hogy ez a joginak álcázott politikai eljárás egyszer véget érjen – tette hozzá.

Példaként említette, hogy Varga Judit igazságügyi és Palkovics László innovációs miniszter hiába válaszolták meg a feltett kérdéseket, a „Soros-szervezetek” sugalmazására újabb és újabb kérdések fogalmazódtak meg.

Kovács Zoltán közölte: ez azt jelenti, hogy a „Soros-féle univerzumhoz tartozó” emberek és szervezetek abban érdekeltek, hogy ez egy véget nem érő folyamat legyen. Vagyis a migrációval kapcsolatos eltérő magyar álláspont miatt „támadnak minket” – mondta.

Szerinte mindez csak az uniós tagállamok közötti bizalom megtörésére jó, miközben Európa olyan politikai kihívásokkal néz szembe, amelyekhez egységre és együttműködésre volna szükség.

Ennek kapcsán az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió negyedik éve nem képes dűlőre jutni a migráció kezelését az európai határok hatékony védelmét illetően.

„Ne legyenek illúzióink, kipécéztek minket”, ám a magyar kormány ebben a helyzetben sem enged az európai határok védelméből – fogalmazott Kovács Zoltán.