Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A Drogkutató Intézet közvélemény-kutatásában résztvevők 71,6 százaléka válaszolta azt, hogy szerinte a marihuána árthat a fogyasztók egészségének, 50,9 százaléka pedig nem is támogatná használatának engedélyezését – minden negyedik megkérdezett viszont maximálisan támogatná azt. Azonban másképp viszonyultak a németországi legalizációs folyamatokhoz, amely esetében csupán 46 százalékuk ítéli el a törekvést, 27,6 százalék teljes mértékben egyetért vele. A válaszadók többsége (55 százalék) szigorítaná a kábítószerekkel kapcsolatos büntetési tételeket, 57,2 százalék pedig akkor sem fogyasztana belőlük, ha tudná, nem büntetik meg érte – a „biztosan igen” lehetőséget csupán 13,9 százalék választotta.

A kitöltők 39 százaléka teljesen elítéli a kábítószer-fogyasztást, illetve a szerhasználókat, viszont az „inkább elítélem”, az „inkább nem ítélem el” és az „egyáltalán nem ítélem el” opciók szinte azonos, 17 százalék körüli eredményt értek el. A drog legalizálásával kapcsolatos törekvéseket a kitöltők 33,2 százaléka teljes mértékben elítéli, a második leggyakoribb válasz (22,1 százalék) éppen az ellenkezője, azaz teljes mértékben támogatja. Érdekesség, hogy a faluban élő kitöltőknél 70 százalékos az elítélők aránya, tehát lényegesen magasabb a többi településtípusnál.

A közvélemény-kutatás eredményei azt mutatják, hogy az egyik legnagyobb egyetértés (66,8 százalék) a válaszadók között abban volt, hogy a kiskorúakat meg kell védeni a kábítószert pozitív módon bemutató médiatartalmaktól. Csaknem 57 százalék válaszolt úgy, hogy a kábítószerfogyasztás miatt jogerősen elítélteket el kell tiltani azoktól a szakmáktól, amelyekben közvetlenül gyerekekkel foglalkozhatnak.

A válaszadók 67,1 százaléka akkor sem engedné gyermekének a marihuána-fogyasztást, ha legális lenne Magyarországon, 18,2 százalék inkább engedné, 6,8 százalék pedig maximálisan támogatná ebben.

A Drogkutató Intézet rákérdezett az izlandi típusú szabályozásra is, amelynek értelmében 14 év alatti gyermek nem tartózkodhat közterületen 22 óra után: a kitöltők 68,6 százaléka teljes mértékben egyetért azzal, hogy a fiataloknak késő este, felnőtt kísérete nélkül nincs keresnivalójuk az utcán.

Az elemzés azért vált különösen aktuálissá, mert a kábítószerrel és annak szabályozásával kapcsolatos vélekedés mind egyéni, mind társadalmi és döntéshozói szinten átalakulóban van. Napjainkban egyre több országban döntenek úgy, hogy engedélyezik az állampolgároknak a kábítószer-használatot – elsősorban a fogyasztókat érintő stigmatizáció elkerülését, és az igazságszolgáltatás terheinek csökkentését hangsúlyozva. Eközben világszerte emelkedni látszik a kábítószer-használattal összefüggő társadalmi toleranciaszint.

A Drogkutató Intézet nem reprezentatív közvélemény-kutatásában 1122 fő válaszolta meg az online kérdőív formájában feltett húsz kérdést 2023. március 27. és április 17. között.

Korábban írtuk