– Melyek voltak a Faluparlamentek során szerzett legfontosabb tapasztalatai?

– Meggyőződhettünk róla, hogy a falvak már réges-régen túl vannak azon, hogy be nem tartott ígéreteket kérjenek számon; tudomásul vették, hogy a hatalom jelenlegi birtokosaitól ennyit lehetett várni: hatalmas ígéreteket, üres beszédet, csak verbálisan megmutatkozó lendületet, míg a végrehajtásban semmiféle ésszerűséget sem. A falunak be kellett látnia, hogy ezt a békát egyelőre szájba kell vennie, ám lenyelni nem hajlandó. A falu dühös és elégedetlen. Így rendszerint megoldandó problémákkal találkoztunk. Ezeket nem panaszként vetették fel, hanem jogos elvárásként. Ilyen „csomópontok” voltak például a közlekedés – beleértve a vízi közlekedéstől kezdve a közúti és vasúti közlekedésig szinte minden -, a mezőgazdaság gondjai és az embereket közvetlenül érintő politikai kérdések: a foglalkoztatás, a bürokratikus útvesztő és így tovább. Ezekkel a gondokkal az ország minden táján találkoztunk. Mindezekről nagyon józanul tudtunk egymással szót váltani, több tízezres közösségben.

– A nagyjából négyszázhúsz helyszínen mennyire érezte úgy, hogy a falusi emberek dühösek lennének?

– Egy-egy ilyen rendezvényen elkerülhetetlen volt, hogy néha az indulat hullámai is magasra csapjanak, hiszen azok, akik eljöttek, valamit mindenképpen el akartak mondani, a mondanivaló pedig gyakran hordozott magában erős érzelmi töltést. Ám határozottan állíthatom, hogy elsősorban nem az indulatoskodás volt jellemző. Nem véletlenül írjuk le gyakran úgy a falusi embert, mint a „józan paraszti ész” birtokosát, így inkább arról volt szó, a gyakorlatban mit kéne tenni, milyen irányba kéne terelni a falvak ügyeit. Összehasonlíthatatlanul többször találkoztunk ezzel a hozzáállással, mint az indulatokkal. Az igazi izgalmak mindig ott kezdődtek, amikor az idős parasztember hátratolta a kalapját és összeszedetten, higgadtan elmondta, szerinte milyen ügyben milyen lépésekre lenne szükség. Nagy megelégedésünkre szolgált az is, hogy a négyszázhúsz-négyszázharminc faluparlament során az események túlnyomó többségében egy-egy polgármester is részt vett – gyakran szocialisták is. Az önkormányzatok gondjai ugyanis ugyanúgy sújtják őket, mint a többi párt polgármestereit, és a baloldaliak is igen gyakran fogalmaztak meg határozott és kemény kritikát, mondták ki, hogy a jelenlegi állapotok nem tarthatók.

– Mennyire voltak reálisak és megvalósíthatók a faluparlamentekre látogató, hétköznapi emberek ötletei, elképzelései a nagypolitika szintjén?

– Ezt a kérdést többféle szempontból is meg lehet közelíteni. Ha valaki túlzottan gőgös, a faluparlamenteken hallottakat könnyen lesöpörheti azzal, hogy „sok okos ember megint elkezdett beszélni, nincs ebben semmi újdonság”; ezt a fajta hozzáállást nem akarom még csak minősíteni sem, egyszerűen elfogadom, hogy ilyen is létezett. Másrészről előfordulhatott, hogy azt mondják, megértenek egy-egy problémát, ám az arra érkezett megoldási javaslat jogtechnikailag vagy másféle szempontból megvalósíthatatlan. Én azonban úgy láttam, a falusiak alapvetően tökéletesen világosan látják a saját problémáikat; ők birkóznak velük mindennap, ők élnek benne. Nem akarnak ők kolbászból kerítést építeni, hiszen pontosan tisztában vannak azzal, hogy a kolbászt bizony elhordják a kutyák, a ház pedig védtelen marad. Sokkal inkább gondolkoznak azon, sok apró lépésben hogyan képesek kikerekíteni maguk körül a világot. Hadd mondjak egy kiragadott példát! Egy földesi ügyvédnő elmondta, hogyan lehetne úgy átalakítani általában az illetékekkel kapcsolatos jogszabályokat, hogy egy-egy öröklés vagy átírás ne tegyen tönkre családokat. Rendkívül józan és ésszerű terveket vázolt fel. Hasonlóan remek ötleteket hallhattunk például a privatizáció kérdéskörével kapcsolatban, csakúgy, mint arról, a földtörvényt hogyan lehetne a falvakban élők előnyére módosítani. Rengetegen elmondták, hogy termelni még nem olyan nehéz, a terményt eladni annál inkább, hiszen a végső eladó gyakran abban érdekelt, hogy külföldről még olcsóbban hozzon be hasonló termékeket. A falusi emberek roppant tisztán látják a problémákat, pontosan tudják, miért és hogyan kerülnek hátrányos, kiszolgáltatott helyzetbe.

– Tanultak tőlük?

– Folyamatosan és rengeteget. Egyrészt tartást, másrészt türelmet, harmadrészt pedig gondolkodásmódot. Minden szempontból végtelenül izgalmas és tanulságos az a hatalmas polgári mozgalom, ami a faluparlamentek során a falvakban kialakult. Több tízezer ember véleményét ismertük meg; csupán a hozzászólások száma ötezer felett volt.

– Mikorra várható, ha várható egyáltalán, hogy a rendezvények során szerzett tapasztalatokat, ötleteket írásos formában is kézbe vehetjük?

– A jegyzőkönyveket már átadtam a Nemzeti Konzultáció egyik tagjának, azokat nyilván elemzésnek vetik alá. Egy-két héten belül pedig megjelenünk az Országgyűlésben azokkal a törvényjavaslatokkal, amelyeket ezeknek a jegyzőkönyveknek az alapján dolgozunk ki, s ezeket egyrészt átadjuk a Házelnöknek, másrészt pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek.

– Nem várnak a választásokig?

– Miért várnánk? Már most látszik, hogy rövid időn belül számtalan olyan javaslatunk lesz, amelyek még erre az évre is vonatkozhatnak, a következőre viszont mindenképpen. Miért vesztegetnénk el másfél évet?

– Mennyi esélyt lát arra, hogy az új kormány megalakulása előtt – bármilyen színezetű is lesz – a javaslataik célt érjenek?

– Semmiképpen nem szeretnék jóslásokba bocsátkozni, mert nem ez a dolgom. A lényeg sokkal inkább az, hogy a javaslatok alapján költségvetési módosító indítványokat terjesszünk be. Mivel a faluparlamenti polgári mozgalom területi elv alapján szerveződött, az adott térség országgyűlési képviselőjének jól felfogott érdeke lesz a módosító javaslat benyújtása. Akkor majd tisztán látjuk, ki mennyire veszi komolyan a falvak ügyeit, ki hogyan áll az ott élőkhöz.

– Mennyire lehetett felmérni a faluparlamentek során az azokon részt vevők politikai irányultságát?

– Erre nem is kerestük a választ. Az érdeklődők eljöttek, mert mondanivalójuk, ötletük volt, esetleg kíváncsiak voltak. Nem gondolom, hogy egy beszélgetés során feltétlenül azt kellene keresnünk, ki melyik párttal szimpatizál, s azt sem, a saját gondolataimat vajon mennyire tudom ráerőszakolni a beszélgetőpartneremre. A falusi emberek a szülőfalujukkal kapcsolatban nagyon keményen fogalmazzák meg a véleményüket, s minket elsősorban ez érdekelt. Így aztán pontosan ki lehetett mutatni az egyes tájegységekre jellemző trendeket, problémagócokat, amelyeket ha sikerül oldanunk, akkor a teljes tájegység gondjain enyhítünk. Nógrádban például hatalmas bajok vannak a bogyós gyümölcsök felvásárlásával, a helyzet szinte katasztrofális; ebben az évben sokan le sem szedték a ribizlit vagy a málnát. Máshol hasonló gondok akadnak a búzával kapcsolatban. Ezeket a gondokat pedig kezeltetni akarják az emberek és ilyen szempontból tökéletesen mindegy, egy-egy ember milyen világnézettel rendelkezik: ha megrohad a málnája, mert nem tudja eladni, akkor az bizony ugyanúgy megrohad a jobb- és baloldali gazdánál is.

– A „józan paraszti észt” mennyire befolyásolja az egyre fokozódó kampányhangulat?

– Szerintem egyelőre egyetlen párt kampányol, a többiek pedig meglepetten nézik, vajon hová rohan. Nem érzem, hogy az országban – és ezen belül a falvakban – kampányhangulat lenne. Sokan azt mondták a faluparlamentek során, hogy amikor a tévében politikai kampányhirdetés következik, már automatikusan nyúlnak a távkapcsoló után. Egyedül az MSZP próbál kampányolni, és ezzel valahogyan elfedni a be nem váltott ígéreteket, a soraiban található politikusokat érintő botrányokat. Meggyőződésem, hogy az identitáskampány elsősorban arról szól, hogy akik valaha szavaztak már a polgári oldal ellen, azokat valahogyan előbányássza. A jövő kérdése az, ez sikerülhet-e nekik, az azonban biztos, hogy az MSZP által gerjeszteni próbált kampányhangulat ellenére alapvetően mindenki végzi, legalábbis próbálja végezni a saját dolgát. Mi például a faluparlament első részét lezártuk. Még két-három lépés hiányzik ahhoz, hogy a tapasztalatokat egy kampányba beépítsük, s megpróbáljuk az embereket meggyőzni arról, hogy helyes döntés minket támogatni.

– Hogyan tovább?

– A javaslataink benyújtása után az ötletadó, Orbán Viktor felkérésének megfelelően azokat az embereket, akiknek az ötletei alapján a módosító javaslatok megszülettek, meghívjuk a Parlamentbe: nézzenek szét, győződjenek meg saját szemükkel arról, az ötleteikre vajon mennyire fogadókész a kormányoldal, s mindenképpen mondják el, tetszik-e nekik, amit itt tapasztalnak.