Fotó: parlament.hu (képernyőfotó)
Hirdetés

Kifejtette: „sok bírálat éri hosszú évek-évtizedek óta a magyar vagyonnyilatkozati rendszert, ezért függetlenül attól, hogy ezek megalapozottak-e vagy sem, érdemes változtatni”.

Hangsúlyozta: a Magyarországgal szembeni „brüsszeli kettős mérce sajnos a mindennapjaink része”, ezért mindezt kivédendő az tűnik a legcélszerűbbnek, ha az EP-ben használt szabályokat „szóról-szóra beépítjük a magyar jogba”. Ugyanezt a rendszert használják például Németországban is, így talán – legalább ezen a területen – elkerülhetők a nemzetközi viták – jegyezte meg.

A politikus közölte: a most benyújtott javaslatuk az országgyűlési képviselőkre és a rájuk vonatkozó törvény alapján meghatározott vagyonnyilatkozat-tevőkre vonatkozik, de még az idei évben minden más, külön ágazati jogszabályban felsorolt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség alá eső személy – például polgármesterek és önkormányzati képviselők – esetében megalkotják ugyanezen szabályokat. Ez így helyes – tette hozzá.

Korábban írtuk