A Zila János által jegyzett, a központ honlapján olvasható elemzés szerint az amerikai baloldalnak kifejezett célja a magyar nemzeti kormány és Orbán Viktor miniszterelnök megbuktatása.

Hirdetés

Az elemző emlékeztetett: a „dollárbotrány” kirobbanása óta a baloldal és a pénzeket Magyarországra irányító szervezet is azt kommunikálta, hogy külföldön élő magyar állampolgároktól gyűjtöttek mikroadományokat, melyeket egy úgynevezett „kultúraváltó” kampányban használtak fel a 2022-es országgyűlési választások előtt.

Hozzátette, Korányi Dávid még azt is állította: a támogatóktól elkérték az útlevelük számát, hogy ellenőrizhessék nemzeti hovatartozásukat. Később bebizonyosodott, hogy az általuk használt gyűjtőfelületen az említett adatra vonatkozó kérdés nem szerepelt, a gyűjtéshez pedig csak néhány adományozó járult hozzá. Ezt követően „azzal álltak elő”, hogy intézmények is adtak nekik pénzt, de ezek között nem szerepel a Soros-féle Nyílt Társadalom Intézet. Egymást követték a magyarázkodások, egészen „az adományládikák dajkameséjéig” – részletezte.

Az ellenzéki állítások a kezdetektől meglehetősen ingatagnak bizonyultak – állapította meg, hozzátéve: ám eddig „csak sejtéseink lehettek arról, hogy kiktől származott a választás előtt, nyilvánvalóan annak befolyásolása céljából hazánkba áramló négymilliárd forintnyi forrás”.

Korábban írtuk

Ismertette: az X-en megjelent videókban Kati Marton, az Action for Democracy kuratóriumának elnöke igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy „Soros úr” volt-e a szervezet fő mecénása. Wesley Clark, a NATO európai erőinek egykori főparancsnoka, az Action for Democracy tanácsadó testületének tagja pedig arról beszélt, „nincs Soros Györgyhöz fogható támogatója az Egyesült Államokban a magyar baloldalnak”.

Az Alapjogokért Központ a cikkében felhívta a figyelmet arra, hogy Kati Marton régóta „fontos funkcionárius” a nyílt társadalom hálózatában. A Soros-egyetem igazgatósági tagja és a Soros György által jelentős összegekkel támogatott Human Rights Watch munkatársa is volt. Soros Györgyhöz hasonlóan tagja a Council on Foreign Relations nevű befolyásos szervezetnek – sorolták.

Úgy fogalmaztak: Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a külföldi támogatásokkal kapcsolatban a kezdetektől kiemelten hálálkodott Kati Martonnak, 2022 augusztusában azt mondta róla, hogy nagyon sokat tett a kampányuk sikerességéért.

A cikk kitért arra, hogy Wesley Clark igazgatósági tagja a Soros György által támogatott Atlantic Councilnak, a 2007-es demokrata előválasztáson Hillary Clintont támogatta.

Andreas von Rétyi Soros Györgyről szóló, 2017-ben megjelent könyvében azt írta: „a már ekkor Oroszország ellen szervezkedő Soros” kulcsszerepet szánt neki az ukrán hadsereg felfegyverzésében – közölte az elemző.

A most nyilvánosságra került felvételeken Korányi Dávid kiemelte – olvasható az elemzésben -, hogy az Action for Democracy olyan jogi besorolás alá esik az Egyesült Államokban, amely lehetővé teszi finanszírozóik kilétének eltitkolását, így „a befektetésük védettséget élvez”.

Korányi Dávid beismerése az elemző szerint arra utal, hogy a szervezet célja a titkolózás, illetve egy leplezett kormányváltó akció kivitelezése volt. „Most végképp lebuktak” – állapította meg.

Zila János értékelése szerint a közzétett videók választ adnak arra a kérdésre, miért mozgósítanak az amerikai baloldalhoz köthető befolyásos személyek és szervezetek milliárdos nagyságrendű anyagi erőforrásokat azért, hogy „bábkormányt helyezzenek a magyar jobboldali kabinet helyére”. Idézte Wesley Clarkot, aki úgy vélekedett: „Orbán a Republikánus Párt nagy kedvence. A konzervatívok Orbánról mintázzák programjukat.” Tehát annak ellenére, hogy a demokraták, a külügy és az EU nem szívelik Orbánt, az USA-ban nagy a támogatottsága.

A magyar kormányfő „nemcsak azért áll a tengerentúli globalisták útjában”, mert ellenzi a háborút, és nem engedi, hogy Magyarország az érdekeivel szemben belesodródjon abba, hanem Amerikában is viszonyítási ponttá, áttételesen belpolitikai szereplővé vált, aki veszélyt jelent a liberális fősodor céljaira – hangsúlyozta az elemző. Nem véletlen tehát – tette hozzá -, hogy „a Soros-hálózat teljes arzenálját hazánk jobboldali vezetése ellen fordította, a mostani lelepleződés azonban újabb nagy pofon a számukra”.