Az elemzők közleményükben hangsúlyozták, a hivatalban lévő kormányfő népszerűsége az utóbbi 12 hétben rendre 50 százalék fölött volt, míg „baloldali kihívójának”, Márki-Zay Péternek a támogatottsága a kampányidőszak kezdetekor lényegesen alacsonyabb.

Hirdetés

Február elején az aktív szavazók mindössze 24 százaléka mondta azt, hogy Márki-Zay Pétert szeretné kormányfőnek, ami esetében a második legrosszabb adat 2021 novembere óta – fejtették ki.

Az Alapjogokért Központ aláhúzta, a kutatási trendek azt mutatják, a válaszadók rendre abszolút többséget meghaladó arányban mondták azt, hogy Orbán Viktort szeretnék miniszterelnöknek.

Alapjogokért Központ

„A 2010 óta hivatalban lévő kormányfő népszerűsége továbbra is töretlen: a mögöttünk hagyott 12 hétben 52-61 százalék között mozgott az őt támogató, aktív megkérdezettek aránya – ez most 58 százalék” – olvasható a közleményben.

Korábban írtuk

Kiemelték, „az évértékelője alapján Gyurcsány Ferenc teljes támogatását bíró Márki-Zay Péter” népszerűsége ezzel szemben a legutolsó adatfelvételkor csökkent: a baloldal miniszterelnök-jelöltjét 2022 negyedik hetében csak az aktív szavazók 24 százaléka támogatta, vagyis kevesebb, mint negyedük szeretné őt kormányfői pozícióban látni.

A hódmezővásárhelyi polgármester országos szimpátiaindexe a felmérések kezdetétől fogva, hétről hétre alacsony volt – közölte az Alapjogokért Központ.

Fotó: Alapjogokért Központ

Hangsúlyozták, Márki-Zay Péter támogatottsága tavaly év végéhez közeledve érte el az eddigi mélypontját: akkor 22 százalék mondta azt, hogy őt szeretné kormányfőnek, amin most csak 2 százalékot tudott javítani.

Márki-Zay Péter lemaradása azért lehet még mindig ilyen jelentős, mert „hétről hétre jóformán kipécéz egy adott társadalmi csoportot: nevezte már tudatlannak a vidékieket, gúnyolódott a nyugdíjasokon vagy ostobának titulálta azokat, akik pártolják a gyermekvédelmi törvényt” – fogalmazott az Alapjogokért Központ.

Hozzátették, Márki-Zay Péter „mindemellett a korábbiakban kritizálta a rezsicsökkentést, a minimálbért, a 13. havi nyugdíjat és az alapvető élelmiszerek hatósági árstopját is”.

Az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatásai 2021. november 15. – 2022. február 9. között telefonos adatfelvétellel, CATI-módszerrel készültek. Az egyenként 1000 fős minták reprezentatívak a 18 évesnél idősebb lakosságra.