❗Fake news! Álhír!A kínai vakcina ellen indított baloldali és nemzetközi politikai támadás újabb állomása az a „hír”,…

Posted by Menczer Tamás on Saturday, March 13, 2021
Hirdetés

Menczer Tamás bejegyzésében kifejtette: ezt ugyan semmilyen hivatalos forrás nem mondta az Emírségekben, de a hír szerint találtak nyolc embert, akit behívtak, mert harmadik oltásra van szükségük.

Minden vakcinánál vannak olyanok, akiknél az immunválasz nem elég erős. A kínai vakcinánál nagyságrendileg ugyanannyian, mint az úgynevezett nyugati vakcináknál. Az Emírségekben mindössze annyit tesznek most, hogy ezeknek az embereknek adnak még egy oltást – hangsúlyozta Menczer Tamás.

Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Arab Emírségekben mintegy 6 millió embert oltottak be a Sinopharm-vakcinával. Az illetékes helyi bizottság elnöke azt mondta, hogy a fővárosban, Abu-Dzabiban a beoltottak közül senki sem halt meg, senki sem került kórházba, vagyis 100 százalékos a vakcina hatékonysága a súlyos esetek megelőzésében.

Ez jobb adat, mint amit a súlyos esetek vonatkozásában a Pfizer Izraelben mutatott – tette hozzá.

Korábban írtuk

Vagyis a kínai vakcinával semmi probléma sem adódott, a kínai vakcina életeket ment az Emírségekben és Magyarországon is – szögezte le.

Legfőképpen azért van szükség Magyarországon a kínai és az orosz vakcinára, mert Brüsszelből nem jön elég oltás, ráadásul Kurz osztrák kancellár szerint Brüsszelben a vakcinákat tisztességtelenül osztják szét – írta az államtitkár.

„Végtelen tisztelettel kérem a baloldalt és a baloldalt kiszolgáló médiumokat, hogy ne dolgozzanak a magyar emberek életének megmentése ellen” – fogalmazott bejegyzésében Menczer Tamás.