A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO-Ukrajna Tanács ülését követő sajtóértekezletén tudatta, hogy továbbra is fennáll a kárpátaljai magyar nemzeti közösség jogaival kapcsolatos súlyos vitás kérdés Kijevvel.

Hirdetés

„Ragaszkodunk ahhoz, hogy Ukrajnának vissza kell adnia azon jogokat a magyar nemzeti közösségnek, amelyekkel kilenc esztendővel ezelőtt már rendelkeztek, amely jogok a garanciáját jelentik annak, hogy a magyar nemzeti közösség meg tudja őrizni identitását az anyanyelvhasználaton keresztül az oktatási rendszerben, a kultúrában, a közigazgatásban vagy éppen a médiában” – sorolta.

„Ennél kevesebbel nem fogjuk tudni beérni, ezt tudják az ukrán partnerek is, még akkor is, ha néha úgy csinálnak, mintha nem tudnák” – jelentette ki.

„Ez következetes álláspont Magyarország kormánya részéről. Az elmúlt kilenc évben folyamatosan ezt képviseltük, ebben semmi új, semmi meglepő nincsen” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Majd arról számolt be, hogy a nap folyamán újra összeült a magyar és az ukrán kormány által felállított közös oktatási munkacsoport, de egyelőre nem közeledtek jelentősen az álláspontok.

Jó hírnek nevezte ugyanakkor, hogy jövő héten újra összeül a testület, amelynek vezetői személyesen külön is egyeztetni fognak, és remélhetőleg ennek nyomán közelebb kerül a jogfosztás visszafordítása.

„Egyelőre messze vagyunk még ettől, de én azt gondolom, hogy önmagában az egyeztetések megléte, az egyeztetések ténye is jó hírként kell, hogy értelmeződjön” – vélekedett.
Illetve elmondta, hogy világossá tette a szövetségesek számára, hogy amikor a NATO értékelni fogja az ukrán éves nemzeti program előrehaladását, akkor a magyar kormány hangsúlyosan figyelembe fogja venni ezen szempontokat is.

„Mi nem tudunk eltekinteni Ukrajna teljesítményének értékelésekor attól, hogy a kárpátaljai magyar nemzeti közösség még mindig nem kapta vissza a korábban elvett jogokat. Ezzel a szövetségeseknek is tisztában kell lenniük, tehát Magyarország minden nemzetközi fórumon, így a NATO fórumain is ragaszkodik ahhoz, hogy a kárpátaljai közösség visszakapja a korábbi jogait” – szögezte le.

Szijjártó Péter ezután kitért arra is, hogy a gazdák demonstrációi és az útblokádok miatt sok esetben mára gyakorlatilag lehetetlenné vált a kereskedelmi forgalom a több mint 500 kilométer hosszú ukrán-lengyel határon, ezért minden eddiginél nagyobb nyomás hárul a mindössze 136 kilométeres magyar-ukrán határszakaszra.

„Ez méltatlan állapotokat is előidéz, hiszen az Ukrajnát elhagyni szándékozó kamionok sok esetben 14-16 napot kell várakozzanak, ami a magyar gazdaság szempontjából is komoly kihívást és nehézséget jelent, hiszen számos magyar vállalat, sok iparág komoly ukrán-magyar kereskedelmi kitettséggel rendelkezik” – mutatott rá.

Majd aláhúzta, hogy ezért fontos érdek az embertelen várakozási idők csökkentése. „Határozottan szeretném leszögezni, hogy nem mezőgazdasági termények szállításáról van szó, hiszen Magyarország továbbra is életben tartja a gabonabehozatali tilalmat Ukrajnából, és ezt fenn is fogjuk tartani, mert számunkra nagyon fontos prioritás a magyar gazdák érdekeinek a megvédése” – mondta.

A miniszter bejelentette, hogy ezért hétfőn a kijevi magyar nagykövet alá fogja írni a megállapodást, amelynek értelmében Nagyhódos és Nagypalád között új határátkelőhely fog nyílni, ahogyan azt a kárpátaljai magyarok már régóta kérik.

„Emellett pedig lehetővé tesszük a beregsurányi határátkelőnél az üres kamionok határátlépését, ami jelentős mértékben csökkenteni fogja a terhelést a záhonyi átkelőhelynél, és csökkenteni fogja a magyarországi vállalatok problémáit, akik az Ukrajnából történő beszállításokra is hagyatkoznak” – emelte ki.

Végül arról is tájékoztatott, hogy egyre nő a korábban 120 millió eurós költséggel fejlesztett fényeslitkei átrakodóállomás forgalma is. Itt évente egymillió konténernek megfelelő forgalmat lehet lebonyolítani, ami Ukrajna nyugati határán a legnagyobb átrakodási pont.