Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Kásler Miklós beszédében emlékeztetett, hogy a görög-római kultúrából és a keresztény hitből táplálkozó magyar kultúra a magyarságot kivételesen egyedivé tette.

„A magyar kultúra a történelem során megmaradt, mert természetes életszemlélete, és viszonyulásai mindig a nép lelkéből táplálkoztak és ebben az értelemben a keresztényi igazságot bővítette. Sokan hozzájárultak ehhez a kincshez, fényesítették, gyarapították azt a színes kultúrát, amelynek egyetlen közös nevezője az, hogy mindnyájunké” – fogalmazott a miniszter.

Hozzátette: „A magyar kultúra, mint egy nagy folyam, számtalan eret és patakot fogadott magába, enélkül a sokszínű műveltség nélkül az egyetemes kultúra lényegesen szegényebb lenne; nemzetünk számára megőrző erő volt és megőrző erő maradt az évszázadok során. A kormány nevében tiszteletem fejezem ki az Önök munkássága felé és a magyar nemzet nevében megköszönöm. Az Önök tevékenysége garancia arra, hogy a jövő generációi vállalják ezt a sorsközösséget és életszemléletet, képesek legyenek azt gyarapítani és továbbítani”.

Az ünnepségen a miniszter és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a Balázs Béla-, a Harangozó Gyula-, a Hortobágyi Károly-, a Jászai Mari-, az Erkel Ferenc-, a Liszt Ferenc-, a Máté Péter-, a Szabolcsi Bence-, a Balogh Rudolf-, a Ferenczy Noémi-, a Munkácsy Mihály-, a Németh Lajos-, a Gérecz Attila-, a Herczeg Ferenc-, a József Attila- és a Táncsics Mihály-díjakat adta át a művészeknek.

Korábban írtuk

Prof. Dr. Kásler

Miklós, az emberi erőforrások minisztere Balázs Béla-díjat adományoz a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenység, valamint művészi és tudományos teljesítmény elismeréseként Bergendy Péter rendező, Dézsy Zoltán filmrendező, Tuba Mariann filmvágó, Duna Médiaszolgáltató vezető szerkesztője, Varsányi Ferenc filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja részére;

Balogh Rudolf-díjat adományoz kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri, illetve fotószakírói tevékenység elismeréseként Czigány Ákos fotóművész, Szigeti Tamás fotográfus részére;

Erkel Ferenc-díjat adományoz kiemelkedő zeneszerzői, zenei szerkesztői, zenei rendezői, hangmérnöki tevékenység elismeréseként Barabás Árpád zeneszerző, Demény Attila zeneszerző, zenei rendező, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja részére;

Ferenczy Noémi-díjat adományoz kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenység elismeréseként Dobány Sándor keramikusművész, Fehér Erika textilművész, Kneisz Eszter kárpitművész, Pattantyús Gergely üvegtervező iparművész, Szendrődiné Gombás Ágnes restaurátor-művész részére;

Gérecz Attila-díjat adományoz a 35 év alatti, elsősorban első kötetes alkotóknak, a névadó szellemiségéhez méltó, jelentős irodalmi alkotás elismeréseként Bék Timur, az Aszterión című kötet írója részére;

Harangozó Gyula-díjat adományoz a táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenység elismeréseként Feledi János táncművész, koreográfus, Moussa Ahmed táncművész, Sághy Alexandra táncművész, koreográfus részére;

Herczeg Ferenc-díjat adományoz Herczeg Ferenc szellemi és irodalmi örökségét méltóképpen képviselő kiemelkedő fikciós vagy dokumentarista jellegű történeti irodalmi – történetírói, történelmi regény vagy történelmi dráma írói – teljesítmény elismeréseként Rónaszegi Miklós író részére;

Hortobágyi Károly-díjat adományoz a cirkuszművészet terén kiemelkedő artista tevékenység elismeréseként Vincze Tünde artistaművész részére, valamint a Silver Power duo artistái,

Kranitz-Nagy Krisztián és Füzy Anita részére.

Jászai Mari-díjat adományoz kiemelkedő színművészeti – színészi, rendezői, díszlet- és jelmeztervezői, látvány- és világítástervezői, dramaturgiai – és színháztudományi – színházelméleti és színházi kritikusi – tevékenység elismeréseként Andrássy Attila író, rendező, Bakos-Kiss Gábor színművész, Dánielfy Zsolt színművész, Gera Marina színművész, Mahó Andrea színművész, Mészáros Sára színművész, Rusz Márk Milán színművész, Sára Bernadette színművész részére;

József Attila-díjat adományoz kiemelkedő irodalmi – költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi – tevékenység elismeréseként Babics Imre költő, versszerkesztő, Gróh Gáspár irodalomtörténész, kritikus, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja, Jávor Béla író, publicista, Mandics György író, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja, Papp Endre irodalomtörténész, Tárnok Zoltán író, szerkesztő, Thimár Attila irodalomtörténész, egyetemi oktató, szerkesztő és Ugron Zsolna író részére;

Liszt Ferenc-díjat adományoz kiemelkedő zenei előadó-művészeti tevékenység elismeréseként György Ádám zongoraművész, Pfeiffer Gyula karmester, Ruppert István orgonaművész, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja, Szamosi Szabolcs orgonaművész, Várnagy Andrea zongoraművész, György Ádám zongoraművész részére.

Máté Péter-díjat adományoz kiemelkedő könnyűzenei, dzsesszzenei előadó-művészeti tevékenység elismeréseként Csuka Mónika énekes-zeneszerző, Gayer Ferenc jazz-bőgő előadóművész, zenekarvezető, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja; Máté Péter megosztott díjat adományoz az Ismerős Arcok zenekar tagjai, Galambos Nándor basszusgitáros, Kovacsik Tamás dobos, ütőhangszeres, Leczó Szilveszter billentyűs, Nyerges Attila énekes, szövegíró, Práder Vili gitáros, énekes, dalszerző, Tánczos István szaxofonos, énekes részére;

Munkácsy Mihály-díjat adományoz kiemelkedő képzőművészeti tevékenység elismeréseként Baky Péter festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja, Bíró Lajos szobrászművész, Blaskó János szobrászművész, Fazekas Magdolna festőművész, Gajzágó Sándor festő- és grafikusművész, Kéri Mihály festőművész, Lebó Ferenc szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagja részére;

Németh Lajos-díjat adományoz a kortárs képzőművészet, iparművészet, design, építészet területén végzett kiemelkedő művészettörténészi, műkritikusi, kurátori tevékenység elismeréseként Gopcsa Katalin művészettörténész részére;

Szabolcsi Bence-díjat adományoz kiemelkedő zenetudományi, zenekritikai és zenei ismeretterjesztő tevékenység elismeréseként Dr. Czagány Zsuzsanna zenetörténész részére;

Táncsics Mihály-díjat adományoz kiemelkedő újságírói tevékenység elismeréseként Pécsi Krisztina újságíró, Szám Katalin újságíró, Varga Attila újságíró részére.