Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Rendõrségi kordon egy robbantás helyszíne közelében Esztergom külterületén 2023. szeptember 21-én.
Hirdetés

Ambrus Attila a Blikknek elmondta, hogy a szomszédjában élő férfi viselkedésén látszott, hogy egyszer valami nagy bajt fog keverni. A volt jégkorongozó hozzátette, hogy szerinte a rendőrségnek már rég le kellett volna kapcsolnia.

Ambrus Attila elmondta: a férfi néhány száz méterre lakott tőle és a környéken agresszív bajkeverőként ismerték. Volt több összetűzése a hatóságokkal, közüzemi tartozást is felhalmozott, valamint gyűlölte a rendszert és a rendőröket. Az egykori jégkorongozó szerint csak idő kérdése volt, hogy valami nagy bajt okozzon.

A férfi egyébként masszőrként dolgozott. Kiderült, hogy a tartozásai miatt ki akarták lakoltatni, illetve az autóját már korábban lefoglalták.

Nagyon sok apró tényező miatt jutott el idáig. Az egész igazságszolgáltatásra, a rendőrökre is haragudott – mondta Ambrus Attila. Hozzátette, hogy a rendőrök pontosan ismerték az elkövetőt, illetve azt is tudni lehetett, hogy készül valamire, de igazából senki nem vette komolyan.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Világgazdaság honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk