Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke (b1), Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke (b4), Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár (j3), Fonti Krisztina, a XII. kerület alpolgármestere (j2) és Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere (j) a Kopp Mária sétány ünnepélyes átadásán a Normafánál 2023. szeptember 12-én

Hornung Ágnes kiemelte: Kopp Mária legfőbb terveinek egyike az volt, hogy megteremtse az elégedett és boldog családok alkotta közösségek országát. Szerette volna Magyarországot olyan hellyé alakítani, ahol mindenki kiteljesedhet.

Hirdetés

Hozzátette: Kopp Mária gondolatai nagy hatást gyakoroltak a magyar közéletre. Elképzelése, miszerint olyan társadalmat kell teremteni, amelyben minden vágyott gyermek megszülethet, 2010, „azaz a családbarát fordulat óta” a kormány legfontosabb célkitűzése.

Hornung Ágnes kijelentette: a nemzet a családok összességéből áll, a családokon keresztül adjuk át kultúránkat és történelmi tapasztalatainkat, ennek felismeréséről és támogatásáról szólt az elmúlt 13 év Magyarországon.

Az államtitkár úgy vélekedett: Kopp Mária személyisége is hozzájárult ahhoz a tudatos és jövőbe tekintő kormányzati politikának a kialakításához, amelynek nyomán 2015 óta Budapesten van a demográfiai kérdések legjelentősebb nemzetközi stratégiai fóruma. A csütörtökön kezdődő Budapesti Demográfiai Csúcs a nemzetközi családbarát döntéshozók legjelentősebb seregszemléje, idén csütörtökön és pénteken 4 kontinensről több mint 60 állam- és kormányfő, egyházi és civil vezető osztja meg egymással gondolatait. A mostani év kiemelt témája a demográfia és a biztonság kapcsolata – közölte.

Korábban írtuk

Az eseményen felolvasták Novák Katalin köztársasági elnök üzenetét, amely szerint a Budapesti Demográfiai Csúcs megszervezésével a magyarok adóznak Kopp Mária életműve előtt is, egyben folytatják az általa megkezdett munkát.

A résztvevőket Pokorni Zoltán, a hegyvidéki önkormányzat polgármestere is köszöntötte.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke emlékeztetett, hogy a szervezet 2022-ben Kopp Mária-évet hirdetett. Ebben az esztendőben töltötte volna be Kopp Mária a 80. életévét, s ekkor volt halálának 10. évfordulója – jelezte, kiemelve: ekkor kezdeményezték, hogy a XII. kerületben, amelynek polgára volt, közterületet nevezzenek el róla.

Felidézte: Kopp Mária 2009-ben hozta létre a népesedési kerekasztalt, s ezen a fórumon mondta ki először Magyarországon, hogy szülessenek meg a vágyott gyermekek, hiszen a kutatásaiból látta, hogy a fiatalok Magyarországon még mindig kettőnél több utódot szeretnének.

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke közölte: Kopp Mária a férjével, Skrabski Árpáddal közösen kutatott, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat is együtt alapították. Kutatási eredményeiknek nemzetközi szinten is nagy sikerük volt, ezen felfedezések nyomán jött létre az a családpolitika, amely támogatja, hogy mindenkinek annyi gyermeke szülessen, amennyit szeretne – mondta Skrabski Fruzsina, Kopp Mária és Skrabski Árpád lánya.

A rendezvényen elültették a magyar családok fáját, valamint átadták a Normafa családi pihenőpadot és a Kopp Mária-emléktáblát.