Részvénytársaság lesz a Telex kiadójából, amelynek az a célja, hogy a portál a telexeseké legyen, ne kerüljön „semmilyen politikus vagy oligarcha kezébe, irányítása alá a cég” – írja a Mandiner.

Hirdetés

A részvények hetvenöt százalékát adja ki majd a dolgozók tulajdonrésze. Az úgynevezett dolgozói részvénypakettből csupán Munk Veronika alapító-főszerkesztő kap a többieknél nagyobb hányadot, külső szereplő pedig sosem részesülhet a dolgozói részvényekből. A fennmaradó 25 százaléka törzsrészvényként Dull Szabolcs főszerkesztő, Kárpáti Márton üzletfejlesztési és stratégiai igazgató, Kárpáti András informatikai igazgató, valamint Pusztay András gazdasági és értékesítési igazgató között oszlik majd el.

A Mandiner arról is beszámol, információik szerint százmilliókon ül a kiadó, ami komoly feszültséget keltett a szerkesztőség körein belül.

Tavaly 312, azt megelőzően pedig négyszáztizenhat millió forint volt a Van Másik Kft. adózott eredménye. 448-ról bő hatszázötvenötre emelkedett a pénzeszközök állománya; 678 millió forint pedig vissza nem térítendő támogatásként – önbevallásuk alapján olvasói felajánlásokból – érkezett a Telexhez.

A Mandiner az adománygyűjtésről kérdezte Kárpáti Mártont: mennyire tartja szakmailag és pénzügyileg is indokolhatónak ezt az akciót.

„A Telex az olvasók támogatásának köszönhetően jött létre, és abból is működik. Az olvasói támogatásokból osztalékot nem fizettünk eddig sem, és nem fogunk a jövőben sem. A támogatásokat a Telex működésére, fejlesztésére fordítjuk, ahogy eddig is tettük”

– nyilatkozta Kárpáti Márton.

A teljes cikket a Mandiner oldalán olvashatják.

Korábban írtuk