Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd, Archív
Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Rónai Sándor 2019. május 24-én
Hirdetés

A korábban viszonylag kiegyenlített ellenzéki erőviszonyok a Demokratikus Koalíció előretörése nyomán jelentősen megváltoztak, az elmúlt másfél évben az ellenzéki összefogással szimpatizáló szavazók körében a DK vált a legnépszerűbb párttá – derül ki a Századvég elemzéséből.

A volt miniszterelnök pártját az ellenzékiek 32 százaléka támogatná egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson, míg 2020 januárjában mindössze a 15 százalékuk nyilatkozott így.

A Jobbikra az ellenzéki orientációjú választópolgárok 18 százaléka, a Momentum Mozgalomra a 14 százalékuk szavazna. Ez az arány 2020 januárjában a Jobbik esetében 16, a Momentum vonatkozásában 27 százalék volt. Az MSZP-Párbeszédre az ellenzéki összefogást támogatók 6 százaléka, az LMP-re a 4 százalékuk voksolna. Tavaly januárban a szocialista párt 9, az LMP 5 százalékra számíthatott volna ebben a választói csoportban – olvasható az elemzésben.

Fotó: Századvég Alapítvány

A Századvég Alapítvány szerint az említett átrendeződés elválaszthatatlan attól a ténytől, hogy Gyurcsány Ferenc a számára kedvező irányba terelhette a baloldali erők választási készülődését, valamint az előválasztási procedúrát.

Korábban írtuk

Az elemzés azt feltételezi, hogy a következő ciklusban a Demokratikus Koalícióé lesz a legnagyobb baloldali frakció az Országgyűlésben, így Gyurcsány Ferenc egyik legfőbb stratégiai célja teljesülni fog.

A DK-n kívüli balliberális erők azáltal, hogy szövetkeznek Gyurcsány Ferenccel, végső soron a saját szavazóbázisuk fokozatos lemorzsolódását idézik elő, miközben hozzájárulnak a volt kormányfő visszatéréséhez.

Fotó: Századvég Alapítvány

A felmérés szerint a saját önbesorolásuk alapján baloldali szavazók több mint fele (51 százaléka) a Demokratikus Koalícióra voksolna. Ebben a választói csoportban a Momentum támogatottsága 14, a Jobbiké 11 százalék. Az önbesorolásuk szerint baloldaliak 10 százaléka az MSZP-Párbeszédre, 3 százalékuk az LMP-re szavazna. Más létező pártot a baloldali megkérdezettek 6 százaléka támogatna – írja a Századvég.

A teljes elemzés IDE KATTINTVA, a Századév Alapítvány oldalán érhető el.