Az aratónap a magyar és ezen belül is a jászsági népi kultúra igazi ünnepe, amely átsegít a hétköznapok küzdelmein, így az aratás időszakán is – jelentette ki a földművelésügyi miniszter a hagyományos Jászsági Aratónapon, Jászapátin.

Fotó: MTI/Sóki Tamás (archív)


Fotó: MTI, Sóki Tamás, illusztráció

Fazekas Sándor hangsúlyozta: a hagyományőrző rendezvények által felsorakoztatott népi értékek olyan kincsek, amelyek életünk részei és szívünkhöz közel állóak. 
    
Európában százmilliók, hazánkban milliók élnek olyan városi kultúrában, lakótelepi környezetben, ahol mindez különlegességnek, kuriózumnak számít – tette hozzá.
    
Ezért is fontos megbecsülni vidéki értékeinket és odafigyelni rájuk, közösségeinket összetartó rendezvényeken megőrizve és minél szélesebb körben megismertetve, népszerűsítve – mondta a miniszter.
    
Az aratás nehézségeire utalva közölte: a napokban lehullott csapadék a betakarításra váró gabonának már nem hiányzott, ugyanakkor a kukoricának, napraforgónak és a dinnyének is kifejezetten hasznos volt. 
    
Pócs János (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője elmondta: 2010 előtt a tulajdonosok jelentős része szabadulni akart földjétől. 
    
Mára eljutottunk oda, hogy Európa nyugati országaihoz hasonlóan a „föld nem eladó” alapelv hazánkban is általánossá vált, köszönhetően annak, hogy a gazdálkodás és a föld szeretete megkérdőjelezhetetlen értékké vált – húzta alá. 

MTI