Hirdetés

Európa-bajnok lett az informatikai rendszerüzemeltető versenyszámban, csapatversenyben Bandúr Tamás és Koncsik Zsolt, akik egyúttal – az összes versenyző által elért legmagasabb, 800-ból 799 megszerzett pontszámmal – az Európa Legjobbjai címet is elnyerték. A fiatalok a Budapesti Műszaki Szakképző Centrum Pataky István Híradásipari és Informatikai Technikum tanulói – mondta az államtitkár, aki emlékeztett arra, hogy az idei versenyben 26 tehetséges magyar fiatal indult 22 versenyszámban.

Az öt aranyérem a webfejlesztő, épületasztalos, festő és díszítőfestő, valamint víz-, gáz- és fűtésszerelő versenyszámban született. Az ezüstérmet robotikában hozta el Magyarország, míg a négy bronzérmet betegápolásban, kozmetikában, mechatronika szakmában, valamint szárazépítő szakmában. Emellett hét versenyszámban vehettek át kiválósági érmet a magyar fiatalok – hangsúlyozta Hankó Balázs.

Az államtitkár bejelentette azt is, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) együttműködésben a tárca tervei között szerepel, hogy a kétévente megrendezendő szakmák világbajnokságának (WorldSkills) pár év múlva Magyarország adjon otthont. Hazánk 2018-ban az Európa-bajnokság helyszíne volt – tette hozzá.

Hankó Balázs szerint a valaha volt legsikeresebb szakmák Európa-bajnokságán van túl a magyar csapat, és ez megmutatja a megújult magyar szakképzés sikerességét. A magyar szakképzés megfelel a munkaerőpiaci igényeknek – hangsúlyozta.

Az innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár elmondta, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával és a szakmák képviselőivel kialakult együttműködés révén az ágazati területeken gyakorlatra épülő képzési program valósul meg. Ennek a duális felkészítésnek köszönhetően az elméleti tudás mellett konkrét gyakorlati tapasztalatra is szert tesznek a fiatal szakemberek, akik képzési idejük nagy részét gazdasági, ipari szereplőknél töltik.

A szakmák idei Európa-bajnokságának érméit szombat este adták át az esemény záróceremóniáján Gdanskban. Magyarország nyolcadik alkalommal vett részt az EuroSkills versenyen, amelyet szeptember 5. és 9. között rendeztek Lengyelországban. A megmérettetésen 32 országból több mint 600 fiatal indult 43 versenyszámban.

Korábban írtuk