Hirdetés

Az élelmiszerárak emelkedéséről kérdezte az agrárminisztert Győrffy Balázs (Fidesz), felvetve, mekkora szerepe volt a történtekben a Gazdasági Versenyhivatal által feltárt kartellezésnek, „elképesztő műtrágya-panamának”.

Arról beszélt: a hazai piac legnagyobb szereplője, a Nitrogénművek éveken át jogellenesen korlátozta a kereskedelmet és az importot, a szaktárca becslése szerint 36 milliárdos kárt okozva ezzel.

Farkas Sándor, az agrártárca államtitkára arról beszélt: a hazai műtrágya-kereslet háromötödét adó cég tulajdonosa, Bige László az ellátásbiztonsággal játszva „nyílt támadást intézett a magyar mezőgazdasági termelők és a teljes lakosság ellen”, amit a kormányzat a leghatározottabban visszautasít, és erre hívja fel a baloldali pártokat is.

Felháborítónak nevezte a gazdálkodókat hét éven át károsító kartellezést, kijelentve, a gyurcsányista baloldal megmutatta, hogy semmibe veszi a gazdatársadalmat, és inkorrekt módon nyerészkedik. Jelezte: a kormányzat a gazdálkodók érdekében minden lehetséges eszközt bevet, jelenleg is többélfe javaslatot vizsgálnak, amelyek egyike az exportkorlátozás bevezetése.

Korábban írtuk

A képviselő elfogadta a választ.