Fotó: mti, archív, illusztráció
Hirdetés

Deák Dániel hozzátette, hogy a képviselőknek minden felszólalási joga is változatlan marad. Csupán arról szól a módosítás, hogy akik sorozatosan megszegik a szabályokat, akadályozzák a parlament munkáját, azok egy ideig el lesznek tiltva, de más módon szavazhatnak, és pénzbírsággal sújthatók – tette hozzá.

Azt mondta: az ellenzéki képviselők példa nélküli viselkedése készteti arra az Országgyűlést, hogy szankciórendszert alakítsanak ki a parlament munkáját akadályozókkal szemben.

Az elemző elképzelhetetlennek nevezte, hogy akár az Egyesült Államokban, akár Nyugat-Európában hasonló módon viselkedjenek a politikusok.

Deák Dániel szerint főként azok alkalmazzák ezeket az eszközöket, akik alig kimutatható támogatottsággal rendelkeznek. Ennek kapcsán megjegyezte, régebben volt, aki felszólalásaival tudott kiemelkedni, a mostani ellenzéki képviselők viszont nem képesek ilyen felszólalásokra, ezért folyamodnak más eszközökhöz.