„Miután a Jobbik bejelentette, hogy megszavazzák a Fidesz homofób-fasiszta törvényét, az ellenzéknek újra át kell gondolnia bűnös jegyességét a szélsőjobboldallal. Az LMBTQ közösség totális megalázásában részt vevőkkel nem lehet közös pontja a demokratikus erőknek. Elítéljük azon pártokat, akik protest-távolmaradást játszanak a szavazás során, hiszen egyértelműen a Jobbiknak és a szélsőséges szavazóknak való megfelelésről van szó” – írta közleményében a Vajnai Attila vezette, Európai Baloldal – Magyarországi Munkáspárt 2006 nevű szervezet.

Hirdetés

A kommunista párt azt írja: a DK és a Jobbik a kölcsönös visszalépésekkel „már megkezdte az előválasztás meghekkelését, amelyben szélsőséges jobbikos prominensek és neonáci szervezetekkel kapcsolatban álló politikusok is érintettek”.

„Az Európai Baloldal továbbra is fenntartja, hogy a Jobbikkal való kollaboráció egyenes út a választási katasztrófához, amelyet az időközi választási eredmények is megmutatnak. Mi valóban baloldali, szegénypárti, szolidáris, humánus szociális válságkezelő programot képviselünk szemben a neoliberális-szélsőjobboldali konglomerátum demagógiájával és gyűlöletpolitikájával. Az ellenzék egyetlen helyes stratégiája a Jobbik politikai megsemmisítése és a szavazóik felvilágosítása” – áll a közleményben.

Szerintük a Fidesz rendszerének „semmilyen barbárság nem alternatívája”, és az idézőjeles ellenzék jelenlegi „tragikomikus működése csak bebetonozza a rendszert”.

Korábban írtuk