A közlemény szerint az Ursula von der Leyenhez, az EB elnökéhez eljuttatott levelet a Párbeszéd mellett Lengyelország Zöld Pártja (Partia Zieloni), a Modern Párt (Nowoczesna) és a Lengyel Kezdeményezés (Inicjatywa Polska) írta alá.

Hirdetés

A pártok a többi között azt javasolják, hogy a jogállamiság tiszteletben tartásának elvét kapcsolják össze az unió költségvetésének hatékony végrehajtásával, összhangban a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvével – fogalmaztak.

Egyúttal azt is kérik, hogy vegyék figyelembe az EU-s támogatások végső kedvezményezettjeinek érdekeit, hogy azok maradéktalan hozzáférése a finanszírozási forrásokhoz minden esetben fennmaradjon – áll a szövegben.

A négy párt felveti, hogy az Európai Bizottság tegye közvetlenül elérhetővé a végső kedvezményezettek, köztük a helyi és a regionális önkormányzatok, a civil szervezetek, valamint a kis- és közepes vállalkozások számára azokat a forrásokat, amelyeket csökkentések vagy más pénzügyi korrekciók érintenek más finanszírozási programokba való áthelyezéssel.

Korábban írtuk