Az LMP szerint a kormányzás hetedik évében eljött az ideje a nyugati nyitásnak a külpolitikában.

Fotók: MTI, archív, szerk.

Ungár Péter, a párt politikusa szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, eddig hetvenhétszer voltak a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselői volt kommunista, keleti országokban. Ez több, mint amennyiszer olyan nyugati országokba látogattak, amelyekkel valós gazdasági és katonai együttműködése van Magyarországnak.

A politikus hozzátette: csak kommunikációs trükk a keleti országokkal kötött minisztériumi megállapodás, közérdekű adatigénylésekből kiderült, hogy nincs semmilyen pénzmozgás mögöttük, a felajánlott keretösszegeket nem hívják le.

Ungár Péter hangsúlyozta, semmilyen haszna nem volt a magyar embereknek ezekből a megállapodásokból, ezek csak azt a célt szolgálták, hogy a Szijjártó Péter miniszter körbeutazza a világ keleti felét.

Szerinte inkább azokkal az országokkal kellene szorosabbra venni a kapcsolatokat, amelyekkel élő gazdasági és katonai együttműködésekben veszünk részt.

MTI