A lap cikke szerint birtokukba került az a feljelentés, amelyet az OTP Bank Nyrt. tett ismeretlen tettes ellen, hamis magánokirat felhasználása miatt, a 99 Mozgalom ügyében. Emlékeztettek, hogy a Karácsony Gergely kampánycéljaira létrehozott, azt finanszírozó egyesület már korábban a hatóságok látókörébe került.

Hirdetés

A Magyar Nemzet július 7-én számolt be arról, hogy a NAV nyomoz az ügyben – tették hozzá.

A Nemzeti Információs Központ által az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága számára a tavalyi választások külföldi befolyásolásáról készített, idén júniusi összefoglaló jelentés szerint a 99 Mozgalom számlájára egyetlen befizetőként Karácsony párttársa, Perjés Gábor volt azonosítható. A jelentés is megerősítette, hogy a pénzek több mint négyötöde külföldi pénznemben, euróban és fontban érkezett a 99 Mozgalomhoz – írták.

Karácsonyék számlájára 526 millió forint érkezett annak megnyitása óta, tehát Márki-Zay Péter azon korábbi nyilatkozata, amely a főpolgármester félmilliárdos kampányáról szólt, nagyságrendileg helytálló.

Karácsony „pénzügyeket intéző embere”, Perjés Gábor többször is olyan jegyzőkönyveket adott át az OTP-nek, amelyek adomány-gyűjtőládák felnyitásáról szóltak. A hitelintézet a sajtóban megjelent hírek után nemrégiben belső ellenőrzési vizsgálatot rendelt el, majd ennek végén súlyos megállapításokat tett a cikk szerint.

Ezek egyike, hogy a jegyzőkönyvek szerint az adománygyűjtés alapvetően külföldön élő magyar személyektől történik egy körülbelül 30×30×30 centiméteres nagyságú adománygyűjtő ládába. Ezekbe a Perjésék-féle jegyzőkönyvek állítása szerint 2-3 ezer bankjegyet, egy esetben pedig 3811 bankjegyet préseltek be. A feljelentés szerint viszont „a ládába a tetején található résen keresztül bankjegycsomagok nem helyezhetők el, ugyanakkor megállapítást nyert, hogy a behozott bankjegyek többsége – elsősorban az EUR bankjegyek – újak voltak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak és összetapadtak (mintha a nyomdából kikerülve nem használták volna azokat)”.

A hitelintézet belső ellenőrzési vizsgálata mindemellett azt is megállapította, hogy a jegyzőkönyvek többségén a „forint bankjegyeken kívül csak 50 EUR és 100 EUR címletű bankjegyek szerepeltek, ráadásul két jegyzőkönyvön megegyező darabszámú a 100 EUR bankjegyek száma”.

Végül, de nem utolsósorban, a feljelentés szerint a befizetések rendre megegyeztek a közvetlenül a befizetést követően az egyesület egyik kiemelt partnere „(a Bajnai-féle DatAdat-csoportról lehet szó – a szerk.)” részére történő átutalások összegével – írták, hozzátéve, hogy például 2022. február 8-án 32,1 millió forintnak megfelelő összeget vitt be Perjés, hogy aztán február 9-én 31,8 millió forintot utaljon tovább.

A Magyar Nemzet szerint az OTP feljelentésének indokolása úgy zárul, hogy felmerül a gyanú, hogy a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület által bankunk részére – forrásigazolás céljából – megküldött jegyzőkönyvek tartalma nem felel meg a valóságnak, ezáltal megtévesztették a bankot oly módon, hogy a befizetett összegek tényleges, valódi forrását nem jelölték meg, azt nem hozták a pénzintézet tudomására, ezáltal a bank nem tudott hitelt érdemlően meggyőződni a befizetett összegek valódi forrásáról.

Korábban írtuk