Hirdetés

A politikus az Európai Bizottság azon javaslatára reagált, amely szerint az uniós tagállamok a következő négy évben összesen 50 milliárd euró segélyt nyújtanának Ukrajnának vissza nem térítendő támogatás és hitel formájában az ország újjáépítésére.

Dömötör Csaba azt mondta, hogy a háború és Ukrajna finanszírozása miatt kiürült az uniós kassza, ezért több tízmilliárd euró kell pluszban az uniós költségvetésbe. A politikus szerint ennek legnagyobb részét – 50 milliárd eurót – Ukrajna további segítésére költenének, de ebből fedeznék az „elszállt kamatterheket és a brüsszeli bürokraták inflációval növelt fizetését is”.

Kitért arra, hogy az uniós költségvetés módosításához a tagállamok egyhangú döntése kell, éppen ezért ez egy „érdekes és furcsa vita” lesz, mert miközben a tagállamoktól többletbefizetést várnak el, Magyarország még nem kapta meg a jogosan járó uniós forrásokat, holott ez is benne van az uniós költségvetésben, és ezt is szerződések rögzítik.

„Amikor majd papírra vetik ezeket a pénzkérő javaslatokat, jó lenne, ha erre az ellentmondásos kérdésre válaszolnának” – fogalmazott a videóban a politikus.

Korábban írtuk