Az államfő szerda este megnézte a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház legújabb előadását. A Meseautó című film alapján készült musical comedyt Szente Vajk rendezte. Csütörtök reggel a felújított városházán tett sétát követően Novák Katalin városi és vármegyei vezetőkkel, illetve országgyűlési képviselőkkel egyeztetett.

Hirdetés

Köszöntőjében úgy fogalmazott: a vármegyei látogatásainak célja az, hogy találkozzon az ott élőkkel és tájékozódjon, mi az ami leginkább foglalkoztatja őket, mik azok, amikre leginkább büszkék. Kiemelte: a találkozások adják meg azt az örömöt, hogy „milyen jó dolog magyarnak lenni”.

Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere (Fidesz-KDNP) a zárt körben tartott találkozót követően az MTI-nek elmondta: a köztársasági elnök jól ismeri a vármegyét, hiszen édesanyja Kecskeméten született, édesapja pedig bajai, ezért „a híd szerepét mind a vármegyében, mind az országban be tudja tölteni”. A polgármester kiemelte: az államfővel a vármegye helyzetéről, lehetőségeiről és kihívásairól egyeztettek. Beszéltek a paksi beruházásról, az iparosodásról és a mezőgazdaságról is, amely a jövőben nagyon komoly területfejlesztési feladatokat ró a megye minden részére – tette hozzá.

A vármegyében töltött ideje alatt az elmúlt időszakban elért eredményeket, illetve a térségre jellemző hungarikumokat gyűjtötték össze az államfőnek, de fontosnak érezték azt is, hogy megismerje mindazokat is, akik ezeket a nemzeti értékeket megteremtették – fogalmazott a polgármester.

Korábban írtuk

Novák Katalin a városházán tett látogatását követően a térség egyik meghatározó, magyar tulajdonban lévő, számos munkahelyet biztosító vállalatának, az Univer Product Zrt. hetényegyházi üzemét kereste fel. Az államfő egy tortával lepte meg az idén 75 éves céget, és annak dolgozóit, majd úgy fogalmazott: „büszkék lehetünk egy ilyen magyar vállalkozásra”.

Molitórisz Károly vezérigazgató elmondta: Novák Katalin végig nyitott volt az üzemlátogatás alatt, és egy ízteszten is részt vett. A vállalatról kiemelte: tizennégy éve végeznek paprikanemesítést, így már egészen a vetőmagtól a kész Erős Pistáig a vállalat kezében van a folyamat. Megemlítette: az egész cégcsoportban 1300-an dolgoznak, a tervek szerint idén csaknem 70 milliárd forint bevételre számítanak, amelyből 10-11 milliárd exportbevétel. Hozzátette: legfőbb külföldi piacuk Románia, Németország, Szlovákia és Lengyelország, de magyaros termékeik szinte a világ összes táján fellelhetők.

Az Univer Product Zrt. évente hozzávetőlegesen 50 ezer tonna terméket gyárt, amelyből közel 15 ezer tonna majonéz – ismertette a vezérigazgató, majd hozzátette: céljuk, hogy az „Erős Pista kicsit fiatalabb legyen”, ezért legújabb kampányaik a fiatalokat célozzák. A csípős íz kedvelői pedig már majonézbe, kecsapba és szaloncukorba keverve is élvezhetik az Erős Pistát.

Az államfő közösségi média oldalán elmondta: a vármegye-látogatásokon igyekszik az oktatás helyzetéről is első kézből tájékozódni, így az iskolalátogatás rendszeres program. A kecskeméti Katona József Gimnáziumba édesanyja is elkísérte, aki ott érettségizett, így a tablóképét is megkeresték. Csáki Tibor iskolaigazgatóval tanulságos beszélgetést folytatott arról, hogyan látja az oktatás helyzetét, ezt követően az államfő megtekintette az iskolát és az új tornacsarnokot.

A köztársasági elnök útjának utolsó kecskeméti állomása a Kecskeméti Filmstúdió volt, ahol Mikulás Ferenc igazgató fogadta. Bács-Kiskun sorrendben a hetedik vármegye, amelyet meglátogat Novák Katalin, legutóbb Fejér vármegyében, előtte pedig Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében járt.