Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) a Semmelweis-nap kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon ma is az egyik legsúlyosabb probléma a kórházi fertőzések kérdése, ugyanis többen halnak meg ilyen fertőzésben, mint közúti balesetben. Hozzátette: tisztelettel adóznak az egészségügyi dolgozóknak, valamint a szintén ezen a napon ünneplő köztisztviselőknek.

Hirdetés

Kitért arra, hogy az Országgyűlés pénteken fogadja el a 2021-es költségvetést, amelyben a gyógyító-megelőző ellátások tervezett 9,6 százalékos emelése nem fedezi a betegbiztonságot garantáló működést. Szóvá tette, hogy a kormány az éjszaka megjelent Magyar Közlöny szerint 194 milliárd forintot osztott szét: csak 404 millió forint jutott az egészségügyre, a sportra azonban 10 milliárd forint. Figyelembe veszi-e a kormány a szakma véleményét, amikor a költségvetést elfogadja? – firtatta.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára szerint ha a képviselő több pénzt akar az egészségügyre, akkor szavazza meg a költségvetést, mert azzal 156 milliárd forinttal nőnek az egészségügy forrásai. Elmondta, 2010 előtt még az egészségügyi dolgozók bérének csökkentéséről volt szó, most, a válság ellenére is nő a fizetésük. Megjegyezte, idén 34 százalékkal emelkedik az ápolók fizetése.

Korábban írtuk

Szerinte ha az MSZP-n múlt volna, akkor a koronavírusos betegek vizitdíjat és kórházi napidíjat fizettek volna.

Semmelweis-nap alkalmából!

Bangóné Borbély Ildikó napirend előtti felszólalása a Parlamentben "Semmelweis-nap alkalmából! " címmel.

Gepostet von MSZP am Mittwoch, 1. Juli 2020